1)

Világos szoba a tizenharmadik kerületben. Igazi, régimódi, nagy belmagassággal, tágasan. A falakon a festék is ódonnak tűnik. Az idő foga sötét nyomot hagyott rajta. Lehetett úgy huszonöt négyzetméter, rumlis, poros, tele zsúfolva könyvekkel. Gábor önállóan lakta, a család többi tagja csak látogatóban rohamozta meg, mindig teljesen váratlanul. Az öccse, aki tíz évvel volt fiatalabb nála, éppen a legpofátlanabb korban, tizenhét évesen, rendszeresen akkor toppant be, amikor telefonált, vagy éppen szex oldalakat nézett az Interneten. Kényes szituáció, amikor egy férfinak még nyugodtan maszturbálni sincs lehetősége. Hát még ide egy csajt felhozni! Ez azután teljes képtelenség! Letörten tekintett körbe a napsugaras szobán. Mert az volt. Ebből adódóan nyáron döglődött benne, télen meg úgyis mindegy. Na igen! Ide terv kell! Hogyan robbanthatna fel mindent, hogy végre egy önállóan levegőhöz jusson. Úgy érezte, megfullad. Akkor egy isteni szikra! Szeretőt keresek, találta meg a lehetséges kiutat.
- Figyelj öreg! Eldöntöttem, hogy keresek egy szeretőt, lehetőleg egy idősebb csajt, akinél időnként elbújhatok – újságolta vidáman a barátjának.
- Na és hogy gondolod?
- Van ilyen társkereső portál, regisztrálok.
- Hát te tudod, lehet, hogy jó ötlet. Egy idősebb csajtól még tanulhatsz is. Azok már tudják mitől döglik a légy, és veszíteni valójuk sincs. Különben is, divat ma az ilyen párosítás. Plusz ezekkel még beszélgetni is lehet, nem úgy, mint a mai vihogós libákkal.
- Na ezt megbeszéltük – nevetett a srác. Megfogalmazta a bemutatkozását. „Mackós, nagydarab, melegszívű, intelligens vagyok. Csak kötetlen szex kapcsolat érdekel. Szeretem az idősebb nőket, és a moletteket. Beszélgetni is szeretek. Szóval a kor nem, de az ész lényeges! „Az oldalt, ahová regisztrált, „Földi Szerelem” Web oldalaként aposztrofálták. Hát igen, ez kell neki. Telitalálat. Így azután ő is keresgélt Azt gondolta ugyanis, hogy a férfinak kell kezdeményezni. Igazi lovagként szeretett volna viselkedni. Mindarra vágyott, amelyet szerinte ez a kifejezés rejtett. Udvariasságra, udvarlásra, igazi nőies nőre, parfümillatra, nagy, puha mellekre, gömbölyű fenékre. Meg is akadt a szeme egy vakmerő szövegen. A nő ötvenhét éves volt, és kizárólag szeretőt keresett. Szerette a franciás élvezeteket. Alacsony, molett, mosolygós. Mint egy jó meleg párna. Így gondolta. Udvarias hangú levelet írt magázódva. Lehet, hogy röhejes ma már a magázódás, de a nőnek éppen ez jött be. Leveleztek egy darabig, majd eldöntötték, hogy találkoznak, az Anna presszóban egy fagyira. Gábor teljesen hülyének tartotta magát, amiért ilyesmibe vág. Mégiscsak, ez a nő öreg. Az anyjánál is öregebb. Szent habakkuk – gondolta – mi lenne, ha az anyjával is találkozna ott a presszóban. Sok esély ugyan nem volt rá, de mégis eljátszott a gondolattal.
- Szia! Anyukám, engedd meg, hogy bemutassam a ...a tanárnőt -. Nagy nehezen kinyögte. Örült neki, mert gyorsan kapcsolt, és nem is hazudott. Mert valóban tanárnő, mi is lehetne más? Igen így kell felfogni. Ez a nő, ez a Zsuzsa majd megtanítja szeretkezni. Mi jó a nőknek? Szentül megfogadta, hogy jó tanítvány lesz.
- Zsolt! Én nagyon hülye vagyok? Holnap találkozom a csajjal.
- Miért lennél az? Tudod mit akarsz, nem ? – nyugtatta a barátja.
- Persze, hogy tudom, de valahogy tök ciki az egész. Mi lesz, ha rosszul sül el?
- Eldöntötted?
- Igen!
- Akkor ne parázz annyit. Majd túl leszel rajta, különben is a csajnak sokkal cikibb. És hívj azonnal!
- Oké!
- És nyugi, nyugi! – na igen, könnyű ezt mondani. Izgatottan készülődött. Hosszan beült a kádba lazulni. Hát ez igazán nem jött össze. Megborotválkozott, de a körte éppen kiégett a fürdőszoba tükör lámpájából, így azután több helyen sikeresen megvágta az arcát. Nem jó ómen, gondolta. Farmer, világos ing, szolizott barnaság. Igazi macsó szeretett volna lenni. Nem tudta, hogy az belülről jön, nem a ruha, nem a színek, kor és egyéb különböző paraméterek teszik, hanem a belső kisugárzás. Az volt egyébként, és tetszett a nőknek, csak nem vette észre. Ha egy kicsit jobban ismerte volna saját magát, tudná, hogy kell a lányoknak. De nem ismerte, és gyáva volt a kudarcokhoz, ezért azután egy-két félresikerült éjszaka volt mindössze, amit fel tudott eddig mutatni. Ha erre gondolt, akkor úgy érezte, nincs más út, mint egy idősebb nő. Na de ennyivel? Harminc év, még kimondani is sok.

2)

Feküdt az ágyon, az arca vastag zöld kulimázzal volt bekenve, és zenét hallgatott. Meg volt győződve arról, hogy hetente legalább egyszer kijár neki egy-két óra, amikor csak magával van elfoglalva. Ilyenkor szépítkezik, és zenehallgatás közben relaxál, álmodozik. Persze ez teljes terjedelmében sosem valósul meg, mert az a kurva telefon mindig akkor kezd el csörömpölni észveszejtően fülsértő hangon, amikor már éppen alfában van. Mint most is.
- Szia, én vagyok! – na ki is lehetne ez az álmos, lassú hang tulajdonosa? A barátnője. Rögtön tudta mi következik.
- Pasi ügyben mi újság?
- Semmi. Nem érdekel a téma.
- Én pedig nem értem miért nem jön már össze valami. Ha kitartó leszek, csak összejön, nem?
- Biztosan.
- Van egy jó programom, ott lehet ismerkedni is. Elmegyünk?
- Ágikám, engem nem érdekel, ha érdekelne, tudod, mondanám, és ráhajtanék – próbált udvarias lenni, de már annyira unta, hogy mindig csak ez a szöveg. Nem is értette. Hogy lehet az, egy meglett nőt más sem érdekeljen, csak két gatyaszár. És hogy ettől tegye függővé a sorsát, az előtte álló éveket. Hét éve ismerik egymást, azóta hallja rendszeresen szinte ugyanazokat a mondatokat.
- Zsuzsa, nem nyaggatlak tovább, ha bejelentkezünk egy társkeresőre.
- Jó, jelentkezz!
- De te is!
- Megígérem! – közben a gutaütés kerülgette, a pakolás rég megszáradt, a relaxálásból semmi nem lett.
- Becsületszavadra? – erősködött tovább Ági.
- Igen, becsületszavamra! – Jajj, akkor most valóban meg kell tennem! Ilyen régi módi volt. A becsületszó még ebben a pitiáner kérdésben is hatott. Be kellett tartani. Na mindegy, sosem lehet tudni, hátha Ági erőszakossága a sors keze. És hirtelen álmodozni kezdett. Mi lenne, ha valóban beleakadna valakibe? Már jobb a kedve is. Mégiscsak egy férfi, az férfi, és a nő is más, ha valaki van mellette. Lehet, hogy ebben igaza van, csak a görcsössége, ahogy kezeli ezt a témát, az fárasztó. Szétnézett az Interneten, rengeteg társkereső van már. Nem tudta melyiket válassza, de ha sors, akkor legyen sors valóban. Felírta a neveket egy papírdarabra, és behunyt szemmel rábökött a lapra. Földi szerelem. Na, ez pont telitalálat, gondolta. Egy földi szerelemre vágyik éppen, azaz egy szeretőre. Olyanra, aki szereti a… na, mit is szeret? Írjam, ne írjam? Végül mégis beleírta a kívánságok közé. Szeretem a franciás élvezeteket. Platty! Gyorsan bökött egy entert, és már kész is volt. Kötelességtudóan felhívta az ötletgazdát.
- Szia! Hát én túl vagyok rajta! Regisztráltam a Földi szerelem Weboldalon.
- De jó! Mondd meg, hol találom?
- Beütöd a keresőbe! Földi szerelem, és kidobja.
- És mit írtál?
- Megírtam, amit keresek.
- Jó, de mit?
- Olyan partnert, aki szereti azt, amit én. De ne nyaggass már ezzel. Te is írd azt, amit szeretnél. Szerintem nem egyezik az ízlésünk – nevetett, mert tudta, amit tudott. Ági nem tartotta elképzelhetőnek a szex ilyen formáját. De már örült, hogy a barátnője erőszakos volt, mert elöntötte a jóleső várakozás érzése. Eltelt a délután, este ismét bekapcsolta a gépet. Izgatottan lépett be az oldalra. És lám, csodák-csodája, három levelet is kapott. Mielőtt elolvasta bármelyiket is, egyet eldöntött, rögtön kitörli az udvariatlan hangú, szemtelen leveleket. Vele ne beszéljenek akárhogy! Nem húszéves, és nem alkuszik. Így azután három levélből csak egynek nézte meg az íróját. Ezt a pechet, gondolta. A férfi, aki magázódva írt, még csak huszonnyolc éves. De nagyon intelligens, jó a stílusa, így azután válaszolt neki. Nem ilyen fiatalembert keresek, de be kell vallanom, hogy nagyon szimpatikus, ahogy írt. További sok sikert kívánok a társkereséshez! A levelet elküldte, és várta a többi jelentkezőt. Sok levelet kapott, de valahogy mégis a magázódó válaszát várta. Maga sem tudta miért. Végül megjött, és a levelet olvasva már eltűnt a korkülönbség. Elkezdődött egy olyan ismerkedés, amelynek semmi jövője nem volt, de lekötötte a benne résztvevőket. Időhúzás volt ez a javából. Gábor azzal áltatta magát, hogy ezt kell tennie, hisz tanulni akar. Zsuzsa pedig úgy döntött, hogy neki ez a stílus jön be legjobban, és legalább szórakozik. Bár, amikor megbeszélték a találkozást, neki is inába szállt a bátorság egy kicsit.
- Szia, Ági! Na péntek délután meg lesz a nagy találkozás! – próbálta kipuhatolózni barátnője véleményét.
- Mármint?
- Hát tudod, azzal a fiatal sráccal, aki sokkal fiatalabb.
- Zsuzsa, szerintem ez nem normális dolog. Keress magadhoz valót, vagy menj egy pszichiáterhez! Beteges dolog ez az egész.
- Igazad van, de csak fagyizunk egyet.
- Szükséged van erre?
- Nincs, de hát miért ne? Szaladnak az évek, miért hagynám ki? Nincs elszámolni valóm.
- Az igaz, hogy nincs, de az ilyen felesleges körökre sincs sok időd.
- Azt mondod, ne menjek el? – felébredt a bizonytalanság benne, de nem tartott sokáig.
- Azt teszel, amit akarsz, de ez így értelmetlen, és annál több a veszélye.
- Na jó, majd átgondolom még – de eszében sem volt gondolkodni. Eldöntötte, punktum. Készülődni kezdett. Gondosan relaxált, beült egy kád vízbe, szőrtelenítette magát, körmöt lakkozott. Testápoló, parfüm, smink. Szexis ruha. A szeme úgy csillogott, mint a bagzós macskáé. Utálta ezt a kifejezést, de neki mondták egyszer, és azóta, amikor így pezsgett mindig eszébe jutott. Elindult, és azt hitte, hogy minden konvenciót legyőz. Áltatta magát csak, de mégis, jó volt. Ahogy kilépett a kapun ragyogott ő is, mint a már magasan járó nap. Csillogott a szeme, mint a… na nem! Nem úgy! Csak úgy, mint aki jól érzi magát a bőrében. A gyomra ugyan görcsben állt egy kicsit, illetve, ahogy telt az idő egyre jobban, és lassan azt gondolta, hogy tök hülye. Pont ezzel a kifejezéssel, és éppen abban a pillanatban, amikor Gábor is így gondolt saját magára. Pedig nem történt semmi, csak két eltévedt ember próbált valamilyen utat találni. Elindultak egymás felé, és nem vették észre, hogy nem ez a helyes út. Mert attól valahogy féltek, hisz ott leskelődött a kudarc, a sérülés lehetősége, a döntés kényszer.

3)

Anna presszó a Váci utcában. Kora nyári délutánon pezsgett itt az élet. Persze nem annyira, mint régen, amikor a rengeteg német turista úgy lepte el a belvárost, mint köpő legyek a hűlő szilvalekvárt. Az utóbbi években minden megváltozott. Gábor ezt nem érzékelte, hisz neki ez volt a ma. Zsuzsa azonban visszagondolt, és hiányérzete támadt. Kiábrándító volt most számára a lanyhuló Váci utcai forgalom. Nem segített csalódottság érzésén az sem, hogy a fiú szimpatikus. Mert az volt, és igazán el tudta mellette engedni magát. Hátradőlt a fonott széken, és úgy figyelte, hol az utcát, hol pedig a srác zavart, kíváncsi tekintetét. Jólesett így üldögélni, szótlanul. Nem akarta irányítani a beszélgetést, jóllehet rutinos társalgóként ismerték. Egy ilyen gyereket pedig fél kézzel leiskolázott. Had kínlódjon, gondolta mosolyogva.
- Szóval nem lenne ellenére egy fiatalabb partner? Nekem tetszik ön, Zsuzsa -. Istenem’ de röhejes. Milyen avítt most a szóhasználata. Levélben valahogy jónak tűnt a magázódás, de most tiszta röhej. Tetszik ön, mulatott magában.
- Tetszik ön nekem is – mondta mosolyogva. A hangja teljesen idegenül csengett. Kis hülye, mit akarsz te tőlem? Mit udvariaskodsz itt? Miért nem pattansz fel, és rohansz tovább. Más felé.
- Én már unom magamat. Elmegyek. Örülök, hogy megismertem, jó volt a fagyi is. Köszönöm! – érezte, hogy kegyetlen, de nem bánta. Szidta saját magát is.
- És most mi lesz? Hogyan tovább? – szerencsétlenkedett Gábor.
- Sehogy. Nincs tovább! Maga keres majd egy fiatal lányt, én pedig élem tovább az életemet, úgy ahogy eddig. Örülök, hogy megismertem, de lássuk be, semmi értelme egymás idejét rabolnunk. Jó napot! – még csak annyit sem tudott kimondani, hogy viszontlátásra.
- Csókolom! – Gábor sem tudott mást kinyögni, annyira váratlanul érte a nő hirtelen reakciója. Megkövülten maradt ülve. Ő is csalódott volt. Csalódott, és tehetetlen. Nem voltak gondolatai, mélyen belülről fakadó kérdései, teljesen üres volt a feje. Hirtelen az jutott eszébe, hogy most ürült ki. Eddig mintha tele lett volna gondolattal, és nagyon aktív volt. Nem csak az asztal, az utca pezsgett, amíg itt ült ez az nő, hanem ő is. És hogy jó volt. Jó volt a zavar, a csend, a bámulás, úgy egyáltalán jó volt minden. Természetellenes hiányérzete támadt. Kiürültem, mondta félhangosan, majd gyorsan körbenézett, hallja – e valaki. De a kutya sem figyelt rá, így hát ráérősen megpróbálta analizálni a délutánt. Sokáig ült ott, és amikor hazaindult, tudta, újra keresnie kell a nőt. Észrevétlenül fonta be a hiányérzet leheletnyi fátyla.

Zsuzsa gyorsan indult el, nem nézett hátra. Alig várta, hogy olyan területen járjon, amely már nincs összefüggésben a fiúval semmilyen módon. Az Őrs Vezér tere ilyen volt, de addig még legalább félóra. És ezt a félórát túl kell élni, úgy hogy ne tegyen magának szemrehányást. Megrázta magát, mint úszás után szokta, a medencéből kilépve. A víz lecsöpögött, de a kellemetlen érzéstől, amely körbelengte, nem sikerült ezzel a módszerrel megszabadulni. Ahogy hazaért rögtön hívta a barátnőjét.
- Na túl lettem a dolgon! – semmi örömet nem érzett, és ezt kiszúrta a másik is.
- Mi az, hogy túl lettél? Örülj neki!
- Te Ági! Én valahogy nem tudok örülni. Mintha elhagytam volna valamit.
- Most hülyéskedsz, gondolom.
- Nem, dehogyis. Valami zavar, mintha elrontottam volna.
- Zsuzsa! Ne kombináld túl a dolgot, felejtsd el ezt a gyereket. Keress magadhoz valót.
- Nem keresek senkit, elment a kedvem az egésztől. Olyan nyugalmasan éltem.
- Tudod mi hiányzik?
- Ne tarts hülyének, de jó volt ott ücsörögni ezzel a sráccal, olyan megnyugtató. És most meg mintha zizis lennék.
- Szerintem nem mintha, hanem az is vagy. Szállj le a földre királylány! Felejtsd el ezt az egészet. Hidd el, jól tetted, hogy ott hagytad.
- Biztosan igazad van – a hangja csak beletörődő, semmi meggyőződés nem volt rajta érezhető. Na megyek aludni, olyan álmosság jött rám. Szia!
- Majd beszélünk! – Valóban megpróbált aludni, de nem ment, csak álmodozott. Egy falhoz támaszkodva figyelte a fiút, az pedig oda állt, egészen közel hozzá. Érezte, hogy teljesen elgyengül, és lassan csúszik le a fal mellett.
- Milyen nő vagy te? – a sziszegést szinte egészen közelről hallotta, és érezte a másik leheletét is. Forró, és fagyi szagú. Olyan, mint az édes csokoládé fagyi. Legszívesebben belenyalt volna a szájába. Eddig jutott, és ezt vagy hússzor elképzelte. Már szinte jóllakott a csoki illatától, és lázas lett a másik leheletétől. Ekkorra azonban valóban beleájult az álomba.

Amikor végül felhívta a barátját, már tudta, hogy nem szabadult meg a nőtől. Sőt. Egyre jobban vágyott arra a fílingre, amely úgy fonta körbe, mint egy óriáskígyó. Erőteljesen, letéphetetlenül. A sors fura játéka.
- Szóval? Na mesélj!
- Nem volt semmilyen. Eltelt az idő. Az anyámnál idősebb, de nekem nincs anyakomplexusom. Ennyi. Keresnem kell egy fiatalabbat – maga sem tudta, miért hazudott, de jobbnak látta így. Meg kell kapnom ezt a nőt! Ez a „kell” hangulat egyre jobban eluralta. Gyorsan írt két mondatot, „Szeretném újra látni! Kérem, írja meg, mikor és hol lehet!” A válasz rövid, és tömör. „Én nem!” Ezután még egy pár levélen keresztül hiába próbált erőlködni a fiú. Nem is válaszolt neki. Beletemetkezett a munkájába és feladta a társkeresést. Eltelt három hónap, amikor egy olvasó estre hívták. Nem nagy kedve volt hozzá, de a barátnője addig erősködött, amíg elment. Ott meglátta újra. Pont úgy nézett ki, mint az Annában.
- Csókolom! – mosolygott Gábor. Láthatóan örült. Zsuzsa zavartan viszonozta a köszönést. Egyszerűen szégyellte magát. Olyan hülyén nézett ki, és olyan öregnek érezte magát. Nem volt smink, félóra a tükör előtt, szexi ruha. Csak a kelletlenség öltöztette, így ordított róla a taszítás, a NEM. Semmi mosoly, csak örömtelen, zavart meglepődés.
- Jó napot!
- Most, hogy itt látom, már jó napom van – hangzott a vidám válasz. A nő úgy érezte, hogy gúnyolja a másik. Egyre inkább bezárkózott. Összeszorította a száját, és a színtelen penge csak még jobban taszítóvá tette. A fiú mintha észre sem vette volna.
- Vártam, hogy válaszol a leveleimre, miért nem tette?
- Feleslegesnek tartottam.
- Na látja, a sors nem engedte teljesen megszökni! – nevetett.
- Van már barátnője?
- Nincs, mert magára vártam – érezte a nő zavarát, és ez egyből magabiztossá tette. Most ő irányított. Ez jóleső vidámsággal töltötte el, és meg is erősítette. Nem ő nézett zavart tekintettel, hanem az asszony. Olyan erőteljes gyengédséget érzett, hogy legszívesebben az ölébe kapta volna. Most nem engedi elmenekülni, ezt eldöntötte. Közben elkezdődött a versolvasás, és nem illett beszélgetni. Tóth Irén olvasta fel az egyik gyönyörű versét. Mintha nekik szólt volna.

„Láttalak.
Lázas álmomban te voltál
a fák között megbújó árnyalak.
A mindig tovarebbenő
befejezetlen múlt idő.

Hittelek.
Vak hittel, magammal vittelek
mindig, minden útra, de nézd….”

A vers gyönyörű volt, csurdultig tele érzelemmel. Tobzódva törtek elő a gyötrelmes gondolatok. Rá nézett a nőre, tudta, hogy egyet gondolnak. Nagy nehezen véget ért az est.
- Hazakísérem! – Zsuzsa nem szólt semmit. Hiába is akarta, tudta, most nem lehet lerázni a fiatalembert. A nappaliban ölelték át egymást először. Nem volt már korkérdés, csak férfi és nő. Határtalan gyengédség, melegség, puhaság, bujaság, csak jó és jó. Így érezték mindketten. Kézen fogva aludtak el. Másnap hajnalban Zsuzsa ébredt fel először. Gábor sokáig aludt, mint általában a fiatal férfiak. De jó volt felébredni, érezni a kávéillatot, és az ágyban kávézni, majd összebújni, újra érinteni a másikat. Igazi férfiként ölelni, simogatni, irányítani. Mert az igaz, hogy ő akart tanulni, de valahogy ez pont fordítva történt. Ő irányított, és tanított. Nem voltak kételyei, minden természetes és élvezetes volt.
- Jó volt ez az éjszaka, de maradjunk is ennyiben. Most már a kíváncsiságod ki lett elégítve, keress magadhoz való partnert. Örülök, hogy itt voltál, de ennyi. Többnek semmi értelme.
- Igazad van! – gondolatban hozzá tette, hogy édesem, de valahogy hangosan nem merte kimondani. Szemérmetes, a szavait illetően legalábbis, mert ami az éjszakát illeti, nem volt az. Soha nem gondolta, hogy lehet így szeretkezni. Tisztán, egyszerűen, és mégis határtalanul romlottan. Kielégült és nyugodt volt. Igaza van Zsuzsának, most már bátran kereshet valakit a saját korosztályából. Egy éjszaka alatt férfi lett belőle. Maga sem tudta, hogy miért. Még túl fiatal, honnan is tudhatná, hogy a másiktól lett férfi. Mert ez azután valóban személyiség függő, megfelelő nő kell hozzá. Nem beszéltek meg semmit, mind a ketten úgy érezték ennyi volt. A csapda nem nyilvánvaló, a pók még csak észrevétlen szövögette hálóját. Majd eljön az idő, amikor a háló erősebb lesz, mint amit könnyen le lehet vetkőzni. Csakhogy akkor már késő bánat, eb gondolat. A sors már csak ilyen alattomos, sunyi is tud lenni, ha akar.
(részlet)