Vannak dolgok, amelyek egészen rendkívüliek. Mintha különleges odafigyeléssel, valahonnan a legbelső, legmélyebb zugból hozta volna elő az alkotó egy megismételhetetlen pillanatban.
Ilyen a te illatod.
Már hallom is, ahogy mosolyogva mondod:
-Bolond vagy...
Nem bánom, akár az is lehetek. Egészen egyszerűen megbabonáz, ha megérzem az illatod.
Mint valami gyönyörű virágé, amely az óceán közepén, egy apró szigeten látta meg a világot. Senki nem tudja, honnan került a magja. Emberi szem nem pillanthatja, csak a napsugár, a hullámok, az esteli szél.
Vagy mint az aszú boré, amiből annyira kevés van, hogy elképesztő összegeket is felkínálnának érte, de hiába, mert nem lehet pénzen megvenni.
Tündérek gyűjtötték hozzá a nemes szőlőszemeket, s titkos helyen forrt ki az a fenséges ital. Hét lakat alatt őrzik, nem juthat hozzá senki emberfia, míg el nem érkezik a tündér-királykisasszony lakodalmának napja. Akkor töltik majd harmatcseppekből készült kelyhecskékbe, s aki iszik belőle, örökre boldog lesz.

Csak két percre láthattalak, egy rövidke ölelésre.
Versenyt futottam az idővel. Lépcsőkön rohantam, több sávos utakat szeltem át, korlátok fölött ugrottam, megállókban rágtam a körmöm: "Még ha ezt elérem, még ha azt...bánom is én, lesz ami lesz.”
Aztán néhány gyönyörű pillanat a karodban.
-Bolond vagy - mondtad.
Igen, az vagyok. Bolond.
Most állok egy oszlopnak dőlve, kapkodom a levegőt mint egy fuldokló. Nem, nem a futástól. Csak itt van még az arcomon az illatod. Az a különleges, amiből nincs több a világon. Amit ha megérzek, remegek és kikúszik a lábamból minden erő. Már nem bírom elég gyorsan venni a levegőt...
Jaj, pedig nem szabadna. Csak lassan, nagyon las-san, hogy még so-ká-ig tartson...so-ká-ig...a vég-te-len-sé-gig...