A metró halkan zakatol a házfalak között
Apróra szűkült pupillák kereszttüze mögött
A déli egyszer csak átlépi a napot,
Acélkolosszus állkapcsával széttépi
A fémes ízű áhítatot ..

Hé, április. Ő itt 15.
Mától fogva immár neki sincs mit
Tenni itt.
Megrántja minden izmát, ellöki magát .
beszűkült pupillával nézi, ahogy
Csillagokba mártja nyelvét a déli.

Te vagy a mondat szenvedő alanya.
Az életét már csak pár rákos, nyolcvanéves akarja.
Emlékszel? Nem? Látom rajtad a nem túl őszinte ámulatot…
Minden olyan hazugsággal átitatott.

Nyalókát falnak a tizenéves lányok
Én már szexuális segédeszközre maszturbálok
Mellesleg olyan íze van, mint
A vasból szült jeges gumicukornak.
Éjszaka. Beleolvad.
lassan hányok.

gyermekek,
Szavazzatok rám. Ingyen lesz majd cigi.
Alkoholos, amfetaminokkal mesterségesen felcsigázott ,
majd szépen széthajtogatott mámor mászik a hallókészülékedbe.
Nem tudom, nélkülem észrevennéd-e.
Szavazz rám és nyalókát adok a hétéveseknek is.
Egyszer. Talán. Majd.
Majd ők is acélállkapcsokkal tépik le mohón
az immár nyolcvanéves öntudatlan bácsiról a Nirvana pólót.

Nézd, szivi, valaha te is voltál ott.
Most katéter vezet a vesecsatornádhoz.
Álmodsz.
Szépet, jót , gonoszat, amilyen te is voltál tizenkorban.
De csak vagy egy óra hosszat.
Csak ennyit hagy neked az időmumus,
Hogy átfésüld mind a száz agysejteddel,
És azok elől elfuss.
A végeredmény?
Mint régen.
Abszintmozi vetíti le előtted a létet.
Éget.
Szereted.
Nézed.

Gyönyörű vagy most, mint a sötét felleg.
Acélállkapocs tépi szét a csendet.
Egy koszos korcs elméje vagy. Egy kómás ebagy.
Akinek minden egyes tekervénye sötét gondolatokkal vemhes.
Nyögsz, nyalókát kérsz. Adok neked egyet.
Szavazz rám.
Tudom hogy kellek.
Csókolj meg, mártsd belém acélnyelved.
És kisikoltom neked a legutolsó süket csendet…

Visszatérhetsz.
A metró halkan zakatolt a házfalak között
Mögött…
A déli egyszer csak átlépi a napot,
széttépi…
áhítatot ..
.
Hé, április. Ő itt 15.
Mától fogva immár neki sincs mit veszíteni.
csendben csillagokba mártja nyelvét a déli.