Szélcsengőként szétzilált zörögő csontok
vannak hajszálakra fűzve utam mentén.
Ahová csak lépek halott testbe botlok,
s lábnyomom medrében féreg család henyél.

Üres szemgödrű torz koponyák figyelnek,
s kiéhezve követik testem vonalát.
Gumóikból újabb gyászbogarak kelnek,
érzik már forrón véres húsom illatát.

Különc vagyok közöttük, álom jövevény,
hisz’ szerveim működnek, s szívem robotol.
Hajladozva gúnyosan szólnak: e föld tiéd,
s tébolyult vezérük vicsorogva korhol.

Egyre többen gyűlnek össze, s áldozatként
éltemet akarják forrón izzó vágyként.
Méreg pengéik hegye átváltozva fény,
lelkembe forrva rém-gonosszal is felér.