De szeretnék az erdőben vadvirágot szedni,
A madarak énekét csak veled hallgatni,
Szerelem a virág, s nem gondolok másra,
Csak arra a barna hajú drága kicsi lányra.

Szomorú a galamb, elhagyta a párja,
Rózsabokor tövén mindig visszavárja,
Várj te is engem, légy oily jó hozzám,
Ne felejts el engem kicsi barna leány.

Valahányszor olvasod e sorokat,
Számold az égen ragyogó csillagokat,
Ahány csillag ragyog rád odafentről,
Annyi csókot küldök neked a távolból.

Távolból tudok csak csókot küldeni,
Elhagytál engem, mint madár a párját,
Mint elhagyott madár, úgy búsul szívem,
Akkor örül igazán, mikor téged lát.

Lombok, elhervadt őszi lombok,
Egyedül csak nekik panaszkodom,
Rád gondolok, úgy mint mindig,
Amint a szél suhogását hallgatom.

Nekik bevallom, mit senki sem tud,
Előttük nem szégyenkezem,
De ha elhagysz, s megcsalod a szívem,
Akkor is téged foglak szeretni mindig.