Herodiás szólt, eredj leányom,
Táncolj a hatalmas király előtt,
Hétfátyol takarja szép tested báját,
Vesd le azt tánc közben Heródes előtt!

Felsír a kürt, dübörög a dob már,
A férfiak szeme mind reátapad,
Salome jön és lejti a táncát,
Káprázó szépségétől a szó elakad.

Kéjes sóváran nézi a férfi, s
Heródes vágya egyre csak nő,
Fáklyák fényében táncol a leány,
Csábító tánca ma oly igéző,

Tied lesz minden, amit csak akarsz,
Velem hálj ma, azt akarom!
Ágyékod hasadó kelyhét kérem,
Mert szerelmem tüze heves nagyon.

Táncolj hát Salome szerelmesem!
A leány szépívű teste felé forog,
Míg Salome szédítő táncát járja,
A többi suttog: a vén bolond!

Mindenem a tiéd, nevess ma én rám,
Csak nekem táncolj én kedvesem,
S a zene egyre lüktetőbb szárnyán,
Salome táncával csak neki üzen.

Így szól a leány, ó nagy királyom,
Táncomért fizess: vért, s kéjt akarok!
Ledobott fátylaim, tiéd a testem, de
Cserébe János feje kell ma nekem!

Halálhörgés kell most, azt kívánom,
Ölesd meg őt, mert úgy akarom!
Kösöntyűk száza zokog a testén,
Nincs kegyelem, mert vért szomjazom!

S hozzák a fejet, ömlik a vér már,
Királyom, ó mondd, táncoljak-e még?
Nem kell a táncod, nem kell a kéj sem!
Az ártatlannak vére a szívemig ér!

Vége

2008.o4.24. balázsgabi