Feltöltve: 2008-05-13 15:18:37
Megtekintve: 6460
A várdombi óriások (Mese Pető Csaba festményéhez)
Kevesen ismerik, pedig nem mese ...
A Várdomb óriásainak története
feledésbe merült, pedig az óriások
ma is élnek, az átok,
mi lábaikat sziklabilincsbe fogja,
rég elmerült az egykor sós habokba.
Amikor a pannon dombokon
nem zöldelltek sarjadó növények,
nem szállt örömujjongó ének,
s nem gyűltek tanácsba a vének...
De mit is beszélek?
Gyűltek bizony!
Csak nem emberek, hanem
óriások osztoztak a posztokon,
hogy tanácsadó ki lehet.
Palotájuk egy hatalmas tutaj,
sodródott a tenger hullámaival,
s ha erre-arra kikötött,
odagyűltek, mint a varázslények,
manók, törpök és lidércek.
Hétfejű sárkányok tették a szépet
az óriáskirály menyének,
ki nem volt más,
mint a királyfi neje,
a vöröshajú, szépséges Berkenye.
Egy komor napon,
mikoron a királyi tutaj megállt,
történt az eset, hogy
a király elbotlott,
koronája leesett,
és csak gurult, gurult.
A király arca elkomorult,
koronája tengerbe hullt.
-Ki koronám visszahozza,
kincsem, mézem,
cédruskésem megkaphatja!
Ha kevesli, kérését egy
kívánsággal megtoldhatja.
Aki csak a hírét vette,
a koronát keresgette,
ábrándozott, mire menne.
Épp ekkorra esett,
hogy a tengerből,
mint egy sziget,
kiemelkedett egy nagy bálna,
minden vízilény királya: a CET.
Szökőkútként fújt vizet,
s a hatalmas szörny szájában
egy kis manó billegett.
Bizony e kis manó,
e csöppnyi lélek okozta
vesztét az óriásnépnek.
Mert mit neki a kincs,
a méz, a valódi cédruskés,
kívánsága oly merész,
kizárja a józan ész.
Az egyezség egyszerű:
Ígérd meg nekem,
ha koronádat visszahozom,
s lábad elé leteszem,
teljesíted kívánságom
az bármi is legyen.
Ha nem, szörnyű átok
erejével tutajotok elvarázslom,
délceg fiaid életét elveszem.
A király nem fontolgatta,
a kérésre szavát adta.
Mit is kérhetne a manó,
mit ő meg nem adhatna?
Kezet nyújtottak reája,
megitták az áldomást,
poharuk asztalra koppant,
manó meg köddé vált.
Telt az idő, napok múltak,
koronának nyoma sincs,
a király el is feledte,
fogadalma, a bilincs.
Ám egy reggel fényesség
vakította el szemét,
elveszett koronája
ékítette a manó fejét.
S a manó torz mosollyal
helyet foglalt trónusán:
- Berkenyének kezét kérem,
meg hogy én legyek a király.
Micsoda egy pimasz kérés,
bátor vagy, nem tagadom!
Hiába a vakmerőség,
Berkenyét nem adhatom,
fiammal ült kézfogót,
királyságom is övék,
ne vesztegessünk több szót.
Nem?
Ha Te így, akkor én is!
- hahotázott a manó.
Átok foglya lesz a néped,
nem kerüli el a végzet,
mit rá királya idézett,
egyezségünk, ím lejár.
Uralmadnak vége már!
Megpenderült, sípjába fújt,
tengermélyen mormogott,
mintha az ég omolna
tornyosultak a habok,
a tutaj recsegve tört ,
szilánkokra széthasadt,
a király dermedten szemlélte
a sodródó roncsokat,
majd a fiaira nézett,
kéreg fedte testüket,
karjuk ágként csavarodott,
lábuk gyökérré meredt.
A tengernek mélységéből
szárazföld emelkedett,
magasodott, domborodott,
formálódtak a hegyek:
az óriások tekintete
a távolba meredt.
Ha a Várdombon megállsz,
vagy üldögélsz a fák alatt,
te is hallgasd meg az óriásokat.
A Várdomb óriásainak története
feledésbe merült, pedig az óriások
ma is élnek, az átok,
mi lábaikat sziklabilincsbe fogja,
rég elmerült az egykor sós habokba.
Amikor a pannon dombokon
nem zöldelltek sarjadó növények,
nem szállt örömujjongó ének,
s nem gyűltek tanácsba a vének...
De mit is beszélek?
Gyűltek bizony!
Csak nem emberek, hanem
óriások osztoztak a posztokon,
hogy tanácsadó ki lehet.
Palotájuk egy hatalmas tutaj,
sodródott a tenger hullámaival,
s ha erre-arra kikötött,
odagyűltek, mint a varázslények,
manók, törpök és lidércek.
Hétfejű sárkányok tették a szépet
az óriáskirály menyének,
ki nem volt más,
mint a királyfi neje,
a vöröshajú, szépséges Berkenye.
Egy komor napon,
mikoron a királyi tutaj megállt,
történt az eset, hogy
a király elbotlott,
koronája leesett,
és csak gurult, gurult.
A király arca elkomorult,
koronája tengerbe hullt.
-Ki koronám visszahozza,
kincsem, mézem,
cédruskésem megkaphatja!
Ha kevesli, kérését egy
kívánsággal megtoldhatja.
Aki csak a hírét vette,
a koronát keresgette,
ábrándozott, mire menne.
Épp ekkorra esett,
hogy a tengerből,
mint egy sziget,
kiemelkedett egy nagy bálna,
minden vízilény királya: a CET.
Szökőkútként fújt vizet,
s a hatalmas szörny szájában
egy kis manó billegett.
Bizony e kis manó,
e csöppnyi lélek okozta
vesztét az óriásnépnek.
Mert mit neki a kincs,
a méz, a valódi cédruskés,
kívánsága oly merész,
kizárja a józan ész.
Az egyezség egyszerű:
Ígérd meg nekem,
ha koronádat visszahozom,
s lábad elé leteszem,
teljesíted kívánságom
az bármi is legyen.
Ha nem, szörnyű átok
erejével tutajotok elvarázslom,
délceg fiaid életét elveszem.
A király nem fontolgatta,
a kérésre szavát adta.
Mit is kérhetne a manó,
mit ő meg nem adhatna?
Kezet nyújtottak reája,
megitták az áldomást,
poharuk asztalra koppant,
manó meg köddé vált.
Telt az idő, napok múltak,
koronának nyoma sincs,
a király el is feledte,
fogadalma, a bilincs.
Ám egy reggel fényesség
vakította el szemét,
elveszett koronája
ékítette a manó fejét.
S a manó torz mosollyal
helyet foglalt trónusán:
- Berkenyének kezét kérem,
meg hogy én legyek a király.
Micsoda egy pimasz kérés,
bátor vagy, nem tagadom!
Hiába a vakmerőség,
Berkenyét nem adhatom,
fiammal ült kézfogót,
királyságom is övék,
ne vesztegessünk több szót.
Nem?
Ha Te így, akkor én is!
- hahotázott a manó.
Átok foglya lesz a néped,
nem kerüli el a végzet,
mit rá királya idézett,
egyezségünk, ím lejár.
Uralmadnak vége már!
Megpenderült, sípjába fújt,
tengermélyen mormogott,
mintha az ég omolna
tornyosultak a habok,
a tutaj recsegve tört ,
szilánkokra széthasadt,
a király dermedten szemlélte
a sodródó roncsokat,
majd a fiaira nézett,
kéreg fedte testüket,
karjuk ágként csavarodott,
lábuk gyökérré meredt.
A tengernek mélységéből
szárazföld emelkedett,
magasodott, domborodott,
formálódtak a hegyek:
az óriások tekintete
a távolba meredt.
Ha a Várdombon megállsz,
vagy üldögélsz a fák alatt,
te is hallgasd meg az óriásokat.
Pető Csaba: Bogláron a hegyen című festménye adta a mese ötletét
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-12-15 20:02:32
Kedves fater!
Nagyon köszönöm! Ez ma sokat jelent nekem!Még egyszer köszönöm!
Aysa
2008-12-15 18:31:22
Bár értenék annyira a költészethez, hogy részletesen tudjam méltatni a költeményedet. Ennek hiányában csak az érzésemnek tudok röviden hangot adni, ez a vers : szép.
2008-05-16 10:15:14
Gratulálok Kedves Aysa!
Remek verset írtál egy csodálatos kép nyomán.
Üdv.: Chilli
2008-05-15 20:23:36
Köszi, Csaba!:)
Örülök, ha Neked is tetszett!
2008-05-14 20:35:26
Kedves Jenny!
Köszönöm !
Szerintem Csaba is!:)
2008-05-13 21:21:43
Kedves fefo!
köszönöm,ami az én részem belőle! A többit meghagyom Csabának!:)
Üdv:Aysa
2008-05-13 19:11:54
Másodszor írom ezt a hozzászólást, Ildikó után - emlékezetem szerint - én voltam a második. Úgy látszik elfelejtettem elküldeni, csak megírtam.
Tehát Szépséges mese, gyönyörű kép a kettő egyűtt szépségesen gyönyörűszép.
üdv. fefo
2008-05-13 19:00:40
Szerintem érdekeseket mondanak!:)
Írd le Te is, amit hallasz!
Köszi!
2008-05-13 18:59:51
Köszönöm, Kedves Soma!
2008-05-13 18:40:37
Feltétlenül meghallgatom őket!:-))
Grat!
2008-05-13 18:38:37
Nagyon helyes ez a verses mese, Kedves Aysa!
Jó volt olvasni! Grat!
2008-05-13 18:06:55
Kedves Ildikó! Köszönöm:)
2008-05-13 18:01:10
Gratulálok:-)Nagyon jo kis mese volt:-)!