Mikor egy napnak vége,
s pár lépéssel közelebb jön
az hízelkedő holnap,
aranyával bevon mindent
a csöndesen búcsúzó Nap.
Lassul a vér ereimben,
szelíden hömpölyög,
mint öreg folyó, járja
útját szerveim között.
Olyan vagyok itt legbelül,
mint kívül az időtlen világ,
örökkévalóba fényesedve
nézek fölfelé, mint a fák.
Nem születik sírva, és nem
hal meg bennem semmi,
elég most némán
magamból kifelé lesni,
hinni, hogy ezen a viágon
mindennek fénye van,
s hogy a rozsda is rajtam...óarany.