görcseim fedve dinsztelem,
aurám lyukhalmaz,
mállott energiáim kaparnak,
utat, csatornát, kódorognak,
tudatom nyoszolyósok
hozzák utánam, és a legyek

mit sem számít az aszfalt,
csiszolataimat polírozom,
metszeteimen agyam amorf,
de ereimről égés zizeg,
serceg, talán meg nem élt
kényszeres vemhességek,
meg nem szült hagyatékaim,
talán szerelem kellék, benn,
holdfényvert jelenetek,
kutyák szűkölte félelmek,
talán sivár szomjaim ...

merengek ... és látom ...

távlatomba visz a hologram:
a horizontról a zenitre zihálnak
visszfényördög éjfél-bábjaim

őszöm várom ... fakadáskor,
pedig minden ruha csak váltás,
olvasóim szemében porom,
mentál-renyheség csíp-csavar, ás

a petrencéimre dobálom
csontosra klopfolt egomat,
újból és újból görcsölve viszem
szerte magtalanságaimat ...

merengek ...

talán víz helyett kisüsti,
és reggeli vágtáim a Napba
majd hoznak belőlem hangokat