"A víz alatt a parttól messze, bent"
fejtetőn szaladok kavicsok felett.
Szürke és fekete itt a kép...
alattam araszol egy rozsdás kerék.
Cafrangos hínár-ruhába öltözök
(mint sikló kúszik át lábaim között,
ne sikíts, nem bánt, ne félj!)
Felettem elcsónakázik egy dinnyehéj.
Ide a napfény szörnyethalni jár,
rémségeset bújtat a félhomály,
s még mélyebben a teljes sötét
tárja feketelyuk-ölét,
ahol dobhártyámon a nyomás
egyhangú, végtelen dobolás.
Hang nem jön ki számon, bugyborékolok,
buborékot vet köröttem sok oszladó dolog,
szédeleg minden tehetetlenül,
míg az idegen közegben átlényegül,
s megfeneklik a mélyben, vagy a parton...
Egy ideig emberi marad az arcom,
markomban fennakad egy kis kavics
(jéghideg, ha szív alakja van is)
s próbálok tovalebbenni még...

Hát...így lesz belőlem hordalék.