Suvroc végzett a munkával. Megsimogatta a még langyos fémet, ujjai éreztek minden kis domborulatot... Mintha még élne... Elégedetten nézett végig a rézzel bevont fiatal lány testén. Az utolsó egy nap emlékei kavarogtak a fejében... Előző nap este, mikor belépett a kicsit füstös, zajos bordélyba... a lányok nevetgélése... a hangok a szobákból... Mikor meglátta a lányt... Becsukták az ajtót és minden zaj eltávolodott... mikor utoljára látta élve, a lány mellette állt az ágynál, kicsit megvető pillantással nézett rá, csípőre tett kézzel méregette Suvrocot... Az egyetlen lámpa fényénél az jutott az eszébe: olyan a bőre mintha arany porral lenne bevonva... nem szenvedett sokat, Suvroc nem akart nagy zajt csapni. Nem hibázhatott... Tudta, ez a lány is kell a gyűjteményébe... Maga is meglepődött, hogy mennyire könnyű egy halott lányt az ölében kivinni részeg, kielégülten alvó emberek tucatjai közt... Nem fog hiányozni senkinek? Talán azt hiszik majd: még egy lány, aki belefáradt a párizsi utca lányok lelket romboló életébe és vidékre költözik új életet kezdeni... Biztos hogy nem fog hiányozni... Nem is kell hogy hiányozzon. Ő már csak az övé... Mind az övé... Gondosan beállította a helyére az arany bőrű lányt és elégedetten végignézett rajtuk... Mester munka mind, mind a harminchét csodálatos réz baba.