Feladom, reménytelen, fáradt vagyok.
A remény távoli csillagként ragyog.
A remény, hogy egészen tied vagyok.
Hogy álmaim hozzád nem túl nagyok.

Nem élhetek álomban, az önmegcsalás.
Nem segít éjszakákon át a zokogás.
Nem ér semmit itt már a dőre tagadás.
Még kevésbé az esztelen tapadás.

Elengedlek hozzá a nyári széllel.
Majd visszajössz egyszer a hideg téllel.
Ölellek talán újult szenvedéllyel.
Vagy elküldelek rideg intéssel.