A megvénült fáról is
árad még dús virágpompa,
de néhol már végleg kifogyva
szárazon csügged az elmúlt idő,
bár nincstelen ágai sóváran
nyúlnak az égre,
Nézd uram nézd meg!
itt van még bennünk az ősi erő.

Ám a végtelen tél szele
szólítja csendben:
kérgedbe
elmúlás karma vág
mindennap mélyebb barázdát,
hát lásd át,
a föld rögét súrolja léted,
bármilyen szépek
a lelkedből fényesűlt
sárga virágok.

De nem múlik semmi sem
nyomtalan el e világból,
mert csak a múltból fakadhat
bármilyen távol derengő jövő,

és a megszülető,
virágot, termést hozó
fejlődő, alkotó
és elmúló élet jelenti
az égi teremtés
és földi tehetség
újra és újra
felfénylő szép diadalát !
….amíg világ a világ !