Az arcom egy merő húzódó bőr. Lerántanám,
ha nem érezném az alatta rángatózó húst,
ami még értelmetlenebbé tenné a külsőmet.
A csontjaim már nincsenek, legalábbis nem látom őket,
agyam helyét kitöltötte az introvertált űr,
a köröm eltűnt, szertefoszlott,
mire lehet még szükségem?
Van még tíz lábujjam, nyolc egyforma hosszú,
egy-egy mindkettőn kirí a többi közül; lábamban a horderő kevés,
s a fülem üvölt, a szám néma sírásba gyűrtem,
este van és csend;
(várok egy jelre belül) egy kattanást, hogy történjen valami
legalább.