Feltöltve: 2008-04-27 10:35:51
Megtekintve: 6187
Hófehér csoda
Hosszú utat tett már meg. Teljesen át volt fagyva, és a hó egyre csak esett. Olyan nagy pelyhekben szállingózott a fehér csoda, hogy az utat is alig látta. Nem olyan út volt ez amit mások építettek, aminek van kezdete és vége. Nem, ez az ő saját útja volt, bár azt maga sem tudta hová vezet. Kissé nehézkesen lépdelt a csaknem térdig érő hóban, a lehelete fehér felhőcskékben rajzolódott ki arca előtt, mely már egészen pirosra színeződött. Az orra is, azonban ajkai inkább lilás- kékes árnyalatba öltöztek. Nem érdekelte. Nem érdekelte a csontjáig hatoló hideg, a testére fagyott ruha, az őt követő varjak gúnyos károgása. Szerette és gyűlölte is a havat. Hamisnak és hazugnak tartotta, amiért ilyen szép, patyolat fehér lelkű gyermeknek mutaja a világot. Ezt a bűnös, háborúval, gyilkolással, erőszakkal és igazságtalansággal teli világot. Hogy miért is szerette akkor? Talán nem tudta biztosan, de már egyre jobban érezte, hogy ez lesz a sírja, jégből lesz a koporsója, s benne jéggé dermedt teste várja majd a változást, az új világot.
2007.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!