Megannyi gondolat cikázott fejében. Jó volna most elfutni, kiszaladni a világból, itt hagyni ezt a mocskot, és elszakadni az igazságtalanság kárhozattal teli diadalmától. - Nem, ezt nem teheted - mondta magában Jack. - Valamit még el kell intézned, muszáj megtenned. - Félelmetes volt az egész helyzet; fájdalomtól és bosszúvágytól remegett minden egyes porcikája, teste láztól égett, már nem tudott tiszta fejjel gondolkozni. Az egész napját azzal töltötte, hogy újra- és újra lejátszotta magában az egy éve történteket, s ezek a képek, éles, jéghideg pengével vésődtek szívébe. Közben pedig egy tőrt élezett. Saját munkája volt, a fénylő acélpengét csontból kifaragott markolat fonta magába. Egyedül volt a nyirkos, elhagyott vadászlakban, nem is vágyott társaságra. Azonban az meglehet, hogy az ablakok előtt elsuhant olykor egy árny, egy túlvilági szellem, keresve valamit, eltorzult eszméket hajszolva. A falakból nehéz, dohos levegő áramlott szét a helységben, ő mégsem mozdult, még várt. A múlt képei nem hagyták nyugodni, és Jack hagyta, hogy a láthatatlan kés újra, és újra megmártózzon szívében. Gondolataiban már egészen máshol járt. Egy koszos kis sikátorban szaladt, alig tízéves kisfiával.

- Gyere Sam, ne maradj le, most nem szabad megállni. Hidd el, már nincs sok hátra - biztatta a gyermeket, közben pedig folyton hátra pillantott. Követték őket, két sötét alak.
- Apa hová megyünk? Fáradt vagyok, nem bírom már.
- Kitartás Samy, már nincs messze, itt is vagyunk - hadarta Jack, majd behúzta Sam- et egy szűkös kis résen át, egy tágabb térbe; valami raktárféle lehetett egykor, melyben most, csak néhány patkány szaladgált a szétszórt újságfoszlányokon, kiselejtezett, vacak holmikon.
- Most csendben kell maradnunk Sam, bármi történjék is, ne szólalj meg - szólt, és fiával elbújtak egy régi, poros heverő mögé. Mindketten visszafojtva vették a levegőt, s szívük úgy dörömbölt odabent, mint még soha.
- De apa, én félek - suttogta alig érthetően Sam.
- Pszt - intette le apja.
A két fekete kabátos alak megjelent az elhagyott raktár helységben. Lassan pásztázni kezdték a teret, összeszukített szemekkel próbálták kiszúrni a két szökevényt, mint ahogyan azt éles szemű ragadozók teszik, akik a zsákmányra vadásznak. Kis idő múlva megszólalt az egyik:
- Nincs itt senki, menjünk tovább.
- Menj csak előre, én még körülnézek egy kicsit- válaszolta a másik. Most körbejárta a teret, majd egy pár perc múlva ő is távozni készült, amikor is, egy halk tüsszentést hallott. A sötét alak most villámgyorsan megfordult, és odaszaladt az elnyűtt heverőhöz.
- Mindennek vége. Elvesztünk - gondolta félelemtől remegve Jack, de kisfia miatt összeszedte minden bátorságát, és felállt.
- Hát itt bujkáltok - mondta kaján vigyorral a képén a sötét alak. - Add ide a fiút!
- Nem! Ezt nem teheted! Csináljatok velem bármit, csak őt engedjétek el. - hadarta kétségbeesetten zihálva Jack. - Kérlek…- tette hozzá elfúló hangon.
- Mit ne mondjak, ez igazán megható volt Jack. Kérlek? Ugyan ne mond már, hogy csak ennyire futja. Gyerünk, térdelj le és könyörögj, mint egy alázatos kutya!
Jack arcizmai enyhén megrándultak, továbbra is ott állt, és csak nézte a vele szemben álló, fekete kabátos alakot.
- Na, mi lesz Jack?! Már nem akarod megmenteni a fiacskád jelentéktelen kis életét? - sziszegte a férfi, majd bakancsa szárából előhúzott egy méretes acélpengéjű tőrt. Igazán ritka darab lehetett, nagyon finom kidolgozása volt.
Jack- nél most már betelt a pohár. Nekiugrott a nála fél fejjel magasabb fickónak. Dulakodtak.
- Sam fuss, menj már innen! - kiáltotta Jack. Látszott, hogy már nem bírja sokáig a küzdelmet, erőtartalékai már fogytán voltak. Bal karján egy húszcentis seb tátongott melyből szüntelen ömlött a vér. A kisfiú azonban nem mozdult. Látta, hogy apjának már nagyon kevés ereje van.
- Tűnj már innen! - ordította az indulattól remegve Jack. Azonban Sam nem menekült el, éppen ellenkezőleg. Elszántan szaladt oda apja, és az idegen közé. Megakarta védeni az apukáját, hiszen már csak ő maradt neki ezen a világon. A következő pillanatban már erőtlenül esett a földre, oldalában a remekművel, melyen valaha sokat dolgozhattak, hogy egyszer majd gyilkosa legyen egy ártatlan gyermeknek. A kis Sam ott feküdt a vizes betonon, a visszataszító csatornaszag lassan átjárta egész tüdejét, oldalából a vér folyni kezdett, s egyre jobban beleitta magát a gyermek ruhájába.
- Sam! Ne! - kiáltotta Jack, s kétségbeesetten emelte fel a egyre jobban gyengülő kis testet.
- A fenébe! Ostoba kölyök - mondta bosszúsan a sötét alak, majd társával gyorsan elfutott. Jack-et ez már egyáltalán nem érdekelte, abban a pillanatban megszűnt számára a külvilág.
- Samy ne félj, minden rendben lesz. Csak nyugodj meg, nem lesz semmi baj kisfiam- darálta el Jack, könnyeivel küszködve.
- Apa nagyon fáj - szuszogta Sam, s apró könnycseppek gördültek le egyre fehéredő arcán.
- Rendbe lehet hozni, erős srác vagy Sam, meggyógyulsz.
- Nem az… nem a seb fáj, hanem az,…hogy egyedül leszek, nem akarok. Apa, én félek… - tördelte a szavakat. Látszott, hogy már nagyon nehezére esik a beszéd. - Nagyon szeretlek apa - susogta Sam, s lecsukta szemeit örökre.
- Én is szeretlek, nagyon szeretlek. - zokogta Jack véresre harapott ajkai közül. - Ne félj Samy, az angyalok majd vigyáznak rád.
Ezt a kisfiú már nem hallotta, lelke elrepült egy helyre, melyet csak a halottak ismernek; amelyet egy napon, talán éppen holnap, vagy csak évek múltán mi is meglelünk.

A csendet most megszakította egy éjfekete holló baljós károgása. Jack visszazökkent a valóságba, és az emlékképek felidézésének hatására még erőteljesebben folytatta a tőr élezését. Egy figyelmetlen mozdulatával mélyen belevágott húsába, s a tátongó nyílásból kisebb folyamként tört elő meleg vére. Jack ügyet sem vetett rá, csak elszántan fente tovább fegyverét. Sokkalta nagyobb fájdalom égette szívét, mely nem akarta megszűnni egy pillanatra sem; kínozta nappal, s éjszaka egyaránt. Ennek akart véget vetni.
Felkapta magára kabátját és kilépett az ajtón. Arcát megcsapta a hűvös szél, fullasztó dögszagot hozott magával. Sötét felhők gyülekeztek, az ég feketébe borult. Elindult a város felé, nagy léptekkel gyalogolt. Jó fél óra múlva bakancsai már a betonköveket koptatták. Magabiztosan haladt a város legveszélyesebb környékén. Nem félt. Elérkezett a ‘végállomáshoz’, mely egy nagy sötét épület volt. Bentről homályos fények szűrődtek ki. Csengetett.
- Ki vagy? - szólt bentről egy rekedtes hang.
- Az nem fontos, a főnököddel akarok beszélni. Most.
- Mégis milyen ügyben?
- Az nem tartozik rád - zárta rövidre Jack. - Menj el innen!- szólt lelkéből egy hang. - Ne válj gyilkossá, ez nem te vagy! - Most már nincs visszaút- mondta magának elszántan. - Nincs visszaút.
Kinyílt az ajtó. Egy nagy, dohányfüstös terem tárult a szeme elé. Ismerte ezt a helyet, sajnos nagyon is jól ismerte. Kétes kinézetű férfiak beszélgettek, biliárdoztak, kártyáztak egymással. Alaposan szemügyre vette őket. Vele szemben ült kisfia gyilkosa is, mellette pedig fekete öltönyben a főnök. Jack megmarkolta a tőrét, ezt a kívülállók nem láthatták.
- Á, Jack! Csak, hogy újra látunk - szólította meg a fekete öltönyös. - Jól el tűntél, már majdnem aggódni kezdtünk érted. Hallottam mi történt, és igazán sajnálom - mondta gúnyos hanglejtéssel.
Jack nem szólt semmit, csak egy sötét pillantás kíséretével belerepítette a tőrt a főnök szívébe. Egy év alatt mesterien megtanult célozni, már azóta készült erre, azóta gyakorolt fáradhatatlanul. Meg sem próbált menekülni, nem is akart. A következő pillanatban már golyók repültek testébe. Erőtlenül esett hátra. Mosolygott, kínjában vagy talán a megkönnyebbüléstől. - Sajnálom Samy - mondta halkan, s kis vércsík folyt szája szegletéből. Így lehelte ki utolsó mondatát lelkével együtt, gyilkosként.