Mikor először láttam még csupán egy elsuhanó árnyék volt egy sötét sikátorban. Akkoriban sok olyan ember érkezett a városba, akitől jobb volt távol maradni. Bár senki mást nem láttam akkor, tudtam hogy üldözik…. Talán a mozgása árulta el nem tudom. Pár nappal később láttam újra, már nem menekült. Mikor befordultam a sarkon ott állt velem szemben, mintha épp szembefordult volna üldözőjével bár a sikátor üres volt. A szemébe néztem és csak félelmet láttam, egy űzött vad tekintetét, a következő pillanatban az alak összeomlott. Nem tudom hogy a félelemtől, vagy a fáradtságtól de elájult. Még most se tudom miért hoztam el a házamba és miért ápoltam, de megtettem.

Napokkal később tért csak magához, eleinte rémült volt de lassan megértette hogy nem akarom bántani. Fiatal volt és erős. Eleinte azt hittem elf, de hetekkel később egyszer mesélt a szüleiről, csak az anyja volt elf, az apja ember volt. A testét régi sebhelyek borították, a ruhái cafatokban voltak, már ha ruhának lehetett nevezni őket. Csak két dolog árulkodott arról hogy harcos az ápoltam: egy réges régi bőrvért és egy furcsa tőr.
Három hónapig élt nálam, mikor megerősödött segített a ház körül és idővel egyre többet beszéltünk. Beszéltünk versekről, könyvekről, filozófiáról – bár ehhez én nem nagyon értettem de láttam őt nagyon érdekelte. Bár sok mindent megtudtam róla,,valahogy mégis mintha csak távolról szemléltük volna egymást. Csak egyszer kérdeztem miért menekült, ki üldözte. De nem válaszolt, csak nézett bele a kandalló lángjába és láttam hogy valahol teljesen máshol járnak a gondolatai.

Jól megvoltunk egy ideig, hallottam már arról hogy a fél-elfeket űzi a vére, de most láttam először milyen is ez valójában. Egyre sűrűbben járt el az erdőbe egyedül, egyre többet gyakorolt olyan mozdulatokat melyeket én nem ismertem. Tudtam már nem tarthatom itt sokáig, de tudtam nem hagyhatom hogy úgy kelljen útra mint ahogy érkezett. A városból hoztam finom anyagokat ruháknak, és bőrt hogy a vértjét megfoltozzam. Még emlékszem milyen szemekkel néztek rám az árusok, biztos azt gondolták valami nemes varrónője vagyok. Egyszerű ruhákat készítettem neki, és bár titkolta láttam hogy valahogy kényelmetlennek érzi őket, pedig a legpuhább anyagokat vettem amit tudtam. Egyik reggel a ház mellett gyakorolt, és akkor jöttem rá mi volt a baj a ruhákkal, olyan ruhákat csináltam amit egy átlag városi hord, de ő minden volt csak átlagos nem, és valószínűleg akadályozták a mozgását. Nem volt nehéz átszabni őket, egy laza nadrág, egy mellény elegáns, nemesnek való ruhák de mégis harcosra szabva. A vértnek már „tapasztaltan” fogtam hozzá, rövidebb, könnyebb lett mint amilyen volt, távolról szinte csak szíjaknak tűnik de jó munkát végeztem.

Tudtam már közel a búcsú, fájt hogy el kell engednem és újra egyedül maradok, de tudtam nincs más út. Ételt és vizet csomagoltam neki, felöltöztettem, ráadtam a köpenyt mit neki vettem…. Bevallom miután megfürdött és megborotválkozott tényleg olyan volt mint egy elf nemes. Lám koldusból három hónap alatt királyfi lett. Nem volt hosszú búcsú. Megköszönt mindent majd csöndben elment.

Napokkal később láttam meg az első plakátot a városban. Egy kócos, borostás szakadt fél-elfet ábrázolt akit gyilkosság miatt kerestek. A plakát szerint meggyilkolta egy északi nemes család fejét és több őrrel illetve fejvadásszal végzett már.

Hm… Ha tudnák hogy itt már hiába keresik. A kép már rég nem hasonlít rá.