A gátoldal fáit a folyó öleli,
bokrétáját lágy hullámzásból köti,
míg jöttét várja a fűz, szomorú,
bús és áradó e randevú.

A medrében nyugtalan víz
forrong, dagad, indulni kész,
s oly zabolátlan, mint a dacos
tekintetű kamasz, kinek mennie kell,
s ha lázad, az nem panasz, csak
az élet sürgető igénye: Legyen szabad.

A gátoldal fáit a folyó öleli,
zöld udvarlással kedvük keresi,
hozzájuk símul rég várt szerelemmel,
ringatót dúdol, nem éri be eggyel.

Andalít, s lágyan csókolja térdüket,
s még fel nem ocsúdnak,
már hajuk is a vízben lebeg,
a folyó vágyát lebírni nem lehet.