-Nem – mordult fel az öregember,- addig nem tudod megvédeni magad, amíg meg nem tanulod, hogy használd biztonságosan a képességeidet. Addig nem tudsz neki, rajta segíteni.
Hirtelen jött haragom, amit Kyra hiánya okozott, kezdett lappadni, s a gyakorlás során kezdtem megérteni, mire céloz az öreg…
-Ahhoz, hogy megtanuld, használni a képességeidet, először szabadon kell engedned.
-De azt hogy csináljam, még azt sem tudom minek kéne történnie. – nyugodtságom kezdett elmúlni, kezdtem kételkedni abban, hogy tudok segíteni Kyráéknak.
-Nem mondom, hogy nyugodj meg, mert akkor rosszabb, hagyd hogy ne az eszed vezessen a harcban, hagyd, hogy az ösztöneid vigyenek, de ne az indulataid vezessenek.
-??? – nem értettem mit akar, eddig egész életemben, kivéve poronty koromban, az eszemet használtam a harcban.
-Látom nem érted, akkor figyelj. Gyere gyakoroljunk, és tanulj.
Harc közben eleinte nem értettem, hogy mért mondta, de később megértettem, miért mondta. Azt a sebességet, amivel az öreg támadott, még a legnagyobb mester is megirigyelte volna. Először megmutatta, milyen képességek azok, amiket birtoklok, illetve azokból hármat, a gyorsaságot, azt a sebességet, amit előtte el sem tudtam képzelni, a levitációt, vagy más szóval a repülést, a tárgyak mozgatását, a puszta gondolataimmal. A negyediket nagyon nehezen tudtam megtanulni, ez volt a láthatatlanság, ezt olyan szinten pár hónap alatt megtanultam, hogy amíg nem mozdultam láthatatlan maradtam, de úgy hogy közben mozogjak is, azt szinte lehetetlen volt elsajátítani.
Mire az öreg azt mondta, hogy elég a tudásom ahhoz, hogy Kyráék után mennyünk, már majdnem egy év is eltelt. Következő reggelre az öreg, Sparx eltűnt, és csak egy levelet hagyott.
-Ahhoz, hogy útnak induljunk, még sok dologra van szükségünk. Ezeket hamar összeszedem addig rendezd el a dolgaidat, de úgy hogy itt tudd hagyni az iskolát, akár évekre is.
Itt kell hagynom az iskolát, több évre?! De kire bízzam, ki az aki el tudná intézni az iskola dolgait. Sokat gondolkoztam ezen, és arra a döntésre jutottam, hogy a tanulókra bízok mindent, had intézzék az ügyeket, a tanítást, az idősebbek, azok, akik már régóta itt tanultak. Miután teljesen belenyugodtam ebbe közöltem ezt a diákokkal is. Néhányan szomorúan, néhányan pedig izgalommal fogadták a változást.
Az öreg tényleg hamar visszatért, tíz nap alatt összeszedett mindent, amire szerinte szükségünk lehet. A feszültség egyre nőtt bennem, siettem, hogy lássam újra Kyrát, és hogy segítsek neki, másrészt, pedig siettem, hogy élesben is kipróbáljak mindent, amit Sparx tanított nekem.
Mindeddig mióta tanított, nem szólt a józan eszem, de most egy gondolat hasított át a tudatomon, s ezt meg is kérdeztem.
-Hol van Kyra?
-Már váram, hogy megkérdezed…- mielőtt folytatta elmosolyodott – …ő, hogy is mondjam… ő máshol van.
A válasz nem hogy megnyugtatott volna, hanem még idegesebb lettem tőle, és újra megkérdeztem tőle.
-Gyere útközben elmondok mindent, részletesen, de most már ideje lenne indulnunk, már így is túl sok ideig voltunk távol tőlük, nem gondolod?
Elindultunk, figyeltem Sparxra vártam mikor kezdi el mondani, amit kérdeztem tőle, miközben figyeltem, az izgalomtól, szinte nem is pislogtam, nem figyeltem arra sem, hogy merre tartunk.