Szerettem még régen első látásra, nagyon fiatalon,
oly elsöprő érzéssel, mely már szinte fájdalom.
Nagy hévvel, mohón, nagyon intenzíven,
a szakításkor majd belehalt a szívem.

Szerettem váratlanul és meglepetten,
mégis rokon lelkek voltunk mi ketten.
De a túlzó féltését nem bírtam,
ezért szerelmesen elfutottam.

Szerettem lassan és nagyon óvatosan,
szívem teljesen ki nem nyitottam.
Buta félreértéssel váltunk el,
bár szívünk tele volt szerelemmel.

Szerettem és szerettek, kicsit és nagyon,
de ezek igaz szerelmek voltak-e vajon?
Igazak és valós érzelmek voltak,
szerelmek, melyek az életutamra hatottak.

Most is szeretek, sok-sok éve már,
e szerelem az előzőeket felülmúlja immár.
E szerelemben benne van egy kicsit mind,
ugyanakkor nem érzek fájdalmat, kínt.
E szerelem nyugodt, mély, teljes,
boldogsággal, megújulással vegyes.
Annyira erős és hihetetlen,
ebben az életben megismételhetetlen.
Ha két szív és lélek ennyi éve egymást így szeret,
bizonyosan mondhatom: ez az Igaz Szerelem s Szeretet.