hangosan csattant a hangtalan,
az akarat téglafallá korcsosodott,
nem, harcra kelsz,
mégis vagy feljebb

a zűr kerge, káosz indulat,
ne kiabálj,
ha vélsz,
kit érdekel,
ha válsz,
labirintussá,
talán a méhben rekedt mondatod,
vagy lepénnyé vált az is

vár a mese,
igaza,
talán végvára a szellemnek,
ahogy a halmazok felé tör, fel,
ahogy téged, és őt is,
végül mindenkit
virágba borít,
virágba, fa törzsére az égig

az a gyerekeket tanítja,
felmászni,
képzelni újabb és újabb fákat,
bábeli emeleteket,
új meséket,
költeni csodákat,
egyre feljebb, még magasabbra,
tornyait a szavaknak