Lassan betűimbe halok…

Félem a hétköznapokat:
Egyedül vagyok.
Szavak kísértenek,
Virraszt velem a Hold, a csillagok.
Reggelig, éjente háromszor meghalok.

Napsütés cirógatja megkínzott arcomat
Új napot ígér, új gondolatokat.
Hajnali fényben írom át dalomat.

Igába hajtom fejem megint,
Túlélem magam,
Hogy az esti kín, újra sorvassza agyam.

Felednék már mindent, csak itt bent,
Valami zakatol, dübörögve dalol.
Halványodik egyre…… S egy szép napon:
Utolsó gondolatként,
Szemfödél lesz halotti maszkomon.