Emeletes panoráma busszal utazott a gyülekezet, vendégségbe, egy Erdélyi kis faluba. A sofőr melletti első két ülésen a nyáj pásztora, a tiszteletes, és a felesége foglalt helyet. Ők kezelték a mikrofont is, ha valaki szólni akart a gyülekezethez, vagy Igét olvasott fel.
Mándoki néni amikor jelentkezett az útra, rendesen megijedt a tiszteletes. Idős, beteges, gyakran rosszul levő néni volt. Nem baj, az Úr úgyis velünk van, gondolta, és felvette őt is az utazók közé.
Rendben ki értek a kis székely faluba, és vasárnap az Isten tisztelet, és Úrvacsora után rögtön indultak is hazafelé, mivel nem akartak túl későn érkezni Pestre.
Csodás volt ez a három nap. Kedves, vendégszerető emberekkel volt tele a testvér gyülekezet. A két pásztor jó barátságba keveredett és bizony egyformán osztoztak a jófajta vörösborban, amiból a két gyülekezet hívei is ittak az Úrvacsoránál.
Hazafelé, a határ előtt lett először rosszul Mándoki néni. Előbb elsápadt, majd lángvörös lett, és megint elfehéredett a szemei fenn akadtak. Szólni már nem tudott, a szomszédja vette észre, hogy rosszul lett. A busz azonnal megállt. Ijedség és kisebb pánik lett a buszon. Ajtót nyitottak, és egy velük utazó nővérke vette gondozásba. A társai leszálltak és aggódtak, hogy mi van vele? Komoly kérdés volt, hogy hívjanak-e itt Romániában mentőt, vagy vigyék át a határon és majd csak Magyarországon?
Ekkor pattant meg egy ér a néninél és szinte sugárban indult el az orvérzése. Pár perc múlva jobban lett. A tiszteletes magában hálát adott az Úrnak, és kis idő múlva folytatták az útjukat.
Pestig kétszer álltak még meg, Mándoki néni rosszulléte miatt. Senki nem haragudott, mindenki segített neki, aki tehette, és aggódtak, meg imádkoztak érte.
Pest előtt, a közös éneklések után, a tiszteletes szólt a híveihez. Megköszönte mindenkinek a részvételt, elmondtak még egy közös imát. A presbiterek közül is ketten méltatták az útjukat, és természetesen hálát adtak az Úrnak, jól sikerült kirándulásuk miatt.
Mándoki néni ekkor, meglepően fürgén ment a busz elejébe, hogy Ő is szeretne szólni a többiekhez. Nem kellene, gondolták többen is kissé már előre meghatódva, de nem lehet senkitől megtagadni a szót, egy ilyen helyzetben.
Kedves útitársak - kezdte Mándoki néni, hangosan kiabálva, ahogyan a nagyothallók szoktak beszélni, bár jó volt a hangosítás a buszon .- A Kardigánomat nem találom sehol, mindenki nyissa ki a táskáját, mert meg akarom nézni!!