Hallgatni kell.
Körülölelő, holdas, éji esten,
Lopakodó árny a magány...
Szép szavak, gondolatok.

Elterveztem:
Ó,hogy vágytam rád csendben.
Úgy maradt, ahogy magamra vettem....
Az édes terhet, mely felemelhet oda,
Ahol megtörténik velem a csoda

De nem, mégsem mertem...
Ki vagyok én, ostoba!
Hogy higgyem: Neked is kell a repülés,
Lágy alámerülés...A tudattalan remegés..
Ki vagyok én?

Csak egy nő. Szimplán.
Szívemben minden lényeg belül
Kulcsrazárva, festetlenül.
Káosz és összevisszaság a
Szívemszakadt potyadékok között.

Ha rendet raknál, adom a kulcsot:
Mikor jössz..
Csak előtte szólj, mert talán
Kifestem akkor szívem falán
A szomorú foltokat pirosra....

S levetem, bársonymagányos palástom,
Kezedbe adva azt, mire régóta vágyom:
Félénk boldogságom.
Akkor szűnik meg csendes hallgatásom,
Ha átölel karod, s vágyad szíveddel
Arcomra dobogod.