Pici lány voltam, de már akkor szerettem a virágokat. A kis udvaron több lakó osztozkodott. Lenke néni egy ketrecben 4-5 tyúkott tartott. Pista bácsi a kis területét asztalos műhelynek használta, Évike szülei sárgarépát és petrezselymet termesztettek. Lakott itt egy "úri", ahogy anyáék mondták, házaspár. A Marica néni és a Jocó bácsi állandóan kiültek a nyugágyukba, napoztatták a hasukat, közben figyelték a többi lakó tevékenységét és mindenkire, pláne arra, aki nem volt jelen, tudtak mondani valami sértő megjegyzést. Veszekedések is voltak, mert a megjegyzések eljutottak a távollévő füleibe. Volt még egy lakó, az öreg Tibi bácsi, akinek csak egy helyisége volt, abban egy ágy, Tibi bácsi állandóan ott töltötte napjait, csak akkor kelt fel segitséggel, mikor kétnaponta egyszer eljött hozzá a lánya, hogy leápolja az öreget meg takaritott keveset, azután elsietett. Leggyakrabban Pista bácsi szokta látogatni a betegeskedő Tibi bácsit és segitett neki, amivel tudott. Csuda érdekes dolgokról szoktak beszélgetni. Én a küszöbön ülve szoktam őket hallgatni. Közben játszottam, vagyis úgy tettem, mintha játszanék a megviselt külsejű rongybabámmal. Anyukám nem sokat törődött velem, mert volt még két kisebb testvérem, volt velük elég dolga. Időnként kérdezés nélkül kiszaladtam az utcára és a szomszédságunkban lévő virágüzlet kirakatát nézegettem. Elkápráztattak mindig azok a csodálatos színek! "Ha nekem lenne egy kertem, beültetném mindenféle szinű rózsával". - így ábrándoztam. A rózsa a kedvencem.

Az történt, hogy a virágboltot költöztették valahová a város központjába. És ahogy rakták fel a tehetautóra a növényeket, leszórodtak virágok, még gyökeresek is voltak közöttük. Mielőtt a boltos néni összeseperte volna, én gyorsan szedtem fel a köténykémbe gyökereseket, azzal, hogy beültetem a lakásunk előtt. Mondtam anyukámnak is, de ő nem engedte meg, csak szidott és szidott, hogy összevissza piszkoltam a ruhámat. Ő kiabált rám, én pedig ültem a Tibi bácsi küszöbén, és sirtam keservesen. Tibi bácsi megsajnált és megengette, hogy csináljak kiskertet az ő területén. Nagyobb örömet nem is lehetett elképzeni. Ahogy tudtam, kanál, botocskák segitségével elkészítettem a saját kis kertecskémet és állandóan locsoltam, locsolgattam, hogy a virágocskák felemeljék a fejüket ...Pista bácsi is megdicsért, milyen ügyes vagyok. Már besötétedett, de én nehezen tudtam otthagyni a kertecskémet...

Reggel türelmetlenül vártam, hogy elfogyjon a tejeskávém, mert anya csak akkor enged ki játszani. Na végre! Kiszaladtam és ...ez nem igaz. A kertemnek nyoma sincs. Valaki takaritotta az udvart, tönkretette az én tulajdon kertemet, kukába vitte a virágaimat, az én virágaimat! Nagyon sírtam, nem tudott senki megvigasztalni. Az enyhített a keservemen, hogy találtam a "kertem" helyén egy szál margarétát, bevittem és elrejtettem egy mesekönyvbe. Most is örzöm ezt az "emlékvirágot" a kertecskémről.