Filozofikus csöndek
Nem áltatnak,de jönnek
Mint kóma kikezdte agyhalál.
ma nem kéne…
de hát ma van a napja!
hagyja, nem hagyja, muszáj
akarja, nem akarja….
Mint törik szilánkokká a kép
Róla, kit őrülten szerettél……….
Mezítláb rugdosod és
Sebez meg most is,
Újra meg újra.
Tudta Ő, mikor apadt ki szerelme kútja;
Mégis tűrte rajongásod némán…
S kiderült: a vonat szétvált s a kocsiknak
egy ponttól eltérő, már nem egy volt az útja…
De hát…. melyik állomás volt?
Észre se vették, ki tudja?… Ő!
Három közös évük alatt,
Számtalan fájdalom akadt, bár
Mindig érezte—AKAR!
mégis, aki őszintén, igazán szeret
amiket művelt vele, a másikkal nem tenne
SOSEM!
Milyen hidegek a falak
áttekinthetetlen a szmog.
Tudta, VÉGE—de legalább vakon.
Pedig már kezdte azt hinni, rendben van.
HHJJA!
Mind illúzió?
NEM!
Álmok, az Övéi, s elhitte,
Mindezt csak Vele,míg tart az élete.
Jutnak eszébe nüánszok….
mélán fáj, vagy mosolyországok.
Rajta a döbbenet úrrá.
Nézett tétován, bár tudhatná
ettől csak vérzik még tovább,
szívéből kérdések szakadnak föl…
„Járt itt valaki?” „De hát ki?”
„EMBER?”
„ITT?”
Amikor bűnt bánt, mindig azt ígérte újra,
mint kezdettől fogva, szavaival maga mellette tartva
Ö meg csak remélte----HÁTHA???
Akár a hűséges kutya, kit láncra vertek,
holott imádottja nélkül úgyse ment volna soha.

ashley39
Veszprém,2008-03-17