Nem érthetem e világot,
nem akarom az elvesztett
reményeket kutatni megveszve.
Azt szeretném lehessek,
- még ha egy megtört lélek is mi vagyok-
lehessek más mint a többi.

Bárcsak talpra állván,
könnyebb lehetne talán,
s nem kéne kínlódnom e mocskos,
keserű, koszos,
önpusztítástól.

Olykor már hallom az elfogadás varázsát,
néhány másodpercnyi zokogást,
belül magam figyelmét
irányítom rá.

Ha tudnék belülről nézni magamra,
ha eltudnám fogadni sorsomat,
ha megtudnék birkózni a kínokkal,
ha rájönnék ki vagyok,
mikor épp nem látok...