Igen be kell valljam sokszor félek,
s néha alig-alig élek.
Düh mi körül vesz,
szétmarja lelkemet,
s fáradtan a földre vet.
Hova tűnt mind az mi voltam?
Változás...

Kegyetlen, még is az önvád pusztít,
s valami mélyen uszít,
hogy ez így van jól,
fogadjam el s menjek emelt fővel előre.

Majd rá gondolván a Föld,
az Ég, a Lét, a Szív, a Test, a Vágy, a Kéj,
felhőtlen szerelemet táplál körém.
S mindent megtisztít.
Ölelem...

Hibáztatom a keserű sorsom,
nem látom az óriási szerencsém.
Ezt bizonyítja minden mesés pillanat
mit átélhetek,
sokszor vakként.
Boldogság...

Ha jön majd a változás,
mikor a levegő is más,
a lelkem útra kél,
és mindenhol rád talál.
Vágy...

Hogy veled legyek végre, mindig, és újból!
Érted?
Magamban mindennap ezt kérem,
itt légy velem,
szoríts magadhoz,
légy az enyém,
Szeretem...