Telihold volt, mentünk vadászni. Ez volt életem első vadászata. Meg kellett volna köszönnöm neki, hogy elvitt, de nem tettem. Soha nem tettem. Miért köszöntem volna meg, amikor én is szívességet tettem azzal, hogy elmentem vele.

Különös páros voltunk: ő, a vérfarkas és én, a vámpír. Ősellenségként mégsem öltük egymást, inkább furcsa szimbiózisban éltünk. Népünk tagjaival rég nem tartottuk a kapcsolatot, különvonulva éltünk. Ő erejével és gyorsaságával, én mindenbe beleolvadó külsőm és találékonyságom segítségével harcoltam.
Harcoltam a világgal, az emberekkel, de népemmel is. Nem álltam be a csoportokba, ahogyan ők vadásztak, kerültem őket. Más voltam, és ezt ők is látták rajtam. Egyedül voltam amikor a világra eszméltem, egyedül folytattam háborút minden ellen, és talán egyedül pusztultam volna el, ha ő, a vérfarkas rám nem talál. Hálásnak kellett volna lennem, de ezt sosem éreztem irányába. Bár megtanított élni és túlélni, elhagyta klánját miattam, saját népe vérét ontotta értem, mégsem fűzött hozzá semmilyen érzés, csak kihasználtam. Az egész életem küzdés volt, küzdés a vámpírnéppel, a vérfarkasnéppel és küzdés a világgal, a túlélésért, önmagammal.
Rossz helyre, időbe, testbe születtem. Rossz a hely, mert a város túl fényes, és rossz az idő is, mert a vámpírok mostanra már elfelejtették, hogy mit jelent vámpírnak lenni. Sokan vannak, akik e nép tagjának vallják magukat, de nem azok. Divat lett a vámpírság. Azt gondolják, hogy menő, pedig nem az. Harc ez az élet. És a mostani vámpírok, legalábbis, akiket ismerek, sem igazi vámpírok, túlságosan elkényelmesedtek. Engem megtanított ez élet, hogy milyen is valójában. Én megkaptam mindazokat a pofonokat a világtól, amikről ők még csak nem is hallottak, vagy nem hitték el. Én megtanultam, hogy milyen az, amikor minden lélegzetért meg kell küzdeni, minden élethelyért harcolni kell. Én tudom, milyen gyorsan fut az áldozat, és tudom, milyen a diadal érzete, amikor folyik a vére, és ismerem az ártatlanok haláltusáját.

Kiléptünk a sötétbe, ami rögtön átkarolt minket. Beleolvadtunk az éjszakába, és útnak indultunk. Nagy utat kellett megtennünk, mire kiértünk az aznapi vadászterületünkre.
Minden csendes volt végre, csak a természet suttogott. Suttog mindig, suttog a vadászatról, a siker reményét hozza a szél, elmondja az erdő, merre kell menni, merre járnak épp. És mi arra mentünk, amerre vezetett minket. Nem zavartunk fel semmit, teljes némaságban haladtunk.
Addig mindig ő hozta a táplálékot, de akkor úgy döntött, hogy elég erős lettem a vadászathoz. Egész életemben arra vártam, hogy elérkezettnek lássa az időt. De mégsem izgultam miatta. Mélységes nyugalom járta át minden testrészem, és éreztem a természetet. Hallottam, láttam, egy voltam vele, nem kellett az avart néznem, hogy ne lépjek száraz gallyra.
Egyszer csak megállt, és fülelt. Én is megálltam, és beleszimatoltam a levegőbe. A távolról kiszemelt áldozat nem lehetett túl messze.
Nem voltunk egymásra utalva, külön indultunk el érte. Egyikünk sem akart a friss húson osztozkodni. Aki elkapja, övé a vér, akinek nem sikerül, csak a maradék marad. Lassan, csendben lépkedtem, hogy ne vegyen észre, és közben éreztem, hogyan figyel a vérfarkas. Egymás mellett haladtunk, de egymástól teljesen függetlenül. Akkor riválisok voltunk, nem társak. Nekünk nem volt társunk. Mi egyedül voltunk, de mégis, ketten egyek. De nem akkor. Akkor verseny volt. Ez volt az első igazi verseny az életemben, ami az életben maradásért folyt.
Kiértünk egy tisztásra, aminek a túloldalán állt kiszemeltünk. Még indulás előtt megegyeztünk, hogy egy kiszemelt áldozat lesz, és mindketten ugyanarra vadászunk, hogy megtanuljam, hogyan kell jobbnak lennem másoknál.
Milyen gyanútlan. És egyedül volt. Mellette egy sátor, és egy tábortűz. Mindketten elindultunk, én a fák mentén, ő a fűben. Mikor közel érkeztem, láttam, hogy nincs egyedül. Hárman, ha jól láttam, és igen, hallottam, hogy még ketten, két fiú arrébb beszélget. De én nem velük törődtem, nekem csak a lány kellett. A vérfarkasnak is ő volt a terve.
Figyeltem, ahogy figyeli, hallgatja a két fiú beszélgetését. Engem a téma nem érdekelt. Az áldozatra összpontosítottam. Kiélesedett érzékszerveimmel tisztán hallottam vérének minden dobbanását. Nem félt, teljes biztonságban érezte magát.
Végiggondoltam, hogyan fogok támadni. Könnyűnek tűnt. Támadhatnék gyorsan, erősen, mint a vérfarkas, ahogy láttam tőle, amikor utánalopakodtam, hogy meglessem. Észrevette, de nem szólt akkor semmit. De támadhatnék úgy is, ahogy ő még nem tudta, hogy lehet támadni. Hasonlítok egy emberre, még így vadászathoz átváltozva is, a sötét erdőben nem venné észre a közte és köztem lévő különbséget.
De elkéstem vele. Ő már ugrott, elkapta a nyakát, és kitörte. A lánynak meglepődni sem volt ideje. Később láttam, hogy mégsem törte ki a nyakát. Csak elkapta, és felszakította a légcsövét, hogy ne tudjon, kiáltani, a másik mancsával pedig egyidőben elszakította a gerincét, hogy mozogni se tudjon. A lány még élt, amikor a vérfarkas már a szívét tépte ki.
Ekkor odasétáltam, és végignéztem, hogyan hurcolja be a lány testét az erdőbe egy fa mögé. Leültem vele szemben, és vártam, mikor végez, hogy kapjak valamit én is. De nem tudtam ellenállni a bugyogó vér látványának, így gyorsan odahajoltam, de észrevette a próbálkozásomat, és arcon csapott. Sokáig őriztem magamon azt a három vágást a karmaitól.
Visszaültem, és végignéztem, ahogy nem hagy nekem semmit. Ez volt a büntetésem, hogy megtanuljam, mik a jobbak jogai. Mikor végzett, felálltam, és elindultam a két fiú irányába. Nem kérdezett semmit, én pedig odasétáltam melléjük, és megfogtam az egyikük karját. Nem láthatott sokmindent, csak hogy egy fiatal lány akar valamit. Észrevettem a szemében a mohóságot, hogy most aztán földre dönt, és magáévá tesz, de nekem más tervem volt vele. Arrébb húztam, majd csendben kitörtem a nyakát, amikor a keze elkezdett a testemen mászkálni. Majd pedig a még mindig forró vérét kezdtem el inni a nyakából. Mikor végeztem, odasétáltam a vigyorgó harmadikhoz, és hátulról, ahogy nem vette észre, beleharaptam a nyakába. Nem láttam a tekintetét, de éreztem a meglepődést és a félelmet, éreztem, ahogy próbál menekülni, de nem sok ereje maradt rá. Meg aztán az ő ereje az enyémhez képest semmit sem ért.
Be kellett érnem a két fiúval a lány helyett, pedig egy csinos fiatal lány vére a legizgatóbb, amikor végigfolyik a vállán…