Egy ideje már nem hagy nyugodni
hogy milyen lehet a halál?
nem az, nem hogy meghalni
milyen, mikor magányod óráján
vagy épp tömegben megtalál
átveszi kaszáját másik kezébe
s göcsörtös jobbjával megfogja válladat
akkor biztos először
a nyirkos félelem ragad szíven
amitől az meg is áll
Aztán biztos megnyugodsz...

De mi lesz azután?
vakító fehérség vagy örök homály
vakfekete megállás nélküli
süket zuhanás
lebegés pillanatként, amit
nem gyűjt már kosarába
az idő?
vagy van-e ott boldog
földöntúli táj, látom-e ott
őseim, ott lesz-e Ady?
vagy van-e tényleg menny és pokol
lesz-e újjászületés
vagy csak a képzelet az
ami egymásra pakol hiedelmeket
(amíg megteheti)
százat is, ezreket, ahány ember
annyi félét...
ha csak kettő lenne
ami nem üti egymást!
De az elme folyvást békíti őket
én legalábbis ezt teszem
mert egyszerűen nem tudom
túltenni magam rajta
hogy ha volt valami egyszer
az többé semmiképp ne legyen!