Az útra készülődők
hangja is természetes,
mindentudón beszélnek arról,
hogy nélkülük mi lesz.
Ahogy félresímitják
a terítőn a ráncokat,
mossák el tányért,
rendezik a fiókokat,
mind-mind ugyanaz a mozdulat,
tesznek-vesznek, ahogy ezelőtt,
bölcsülő csendből merítenek erőt,
halvány, ismeretlen mosollyal
hitegetnek, minket tanítanak,
hogy éljünk tovább,
ha ők már lesznek.
Erőtlen testükben
hordozzák övéik bánatát,
ők, akik elfogadják a halált,
tanítanak, nélkülük is
felkel majd a Nap...
...mert felkel,
tavasszal virág is fakad.
könnyek öntözik a sírokat.