A lélegzet párás labdacsokká perdül,
Zsúfolt tájak felett meredten elszáll.
Kormos éjféli Hold fátyla szétterül,
Kába lelked dobján tompán üti a csend
Méla halálmeneted.

Kóválygunk múltban és jövőben mind,
Pillantásunk iszony szippantja be.
E dúlt világ törmeléke óva int,
Vigyázz! szörnyű az ára, ha nem figyelsz rá
Lelked merre vezeted.

Kopott tehervagon nyitott ajtaján,
Zörrenve hull ki az otthagyott brikett.
Hallani macskák sikoltó zsivaját,
Fénylő szemük borostyán parázsként
Nevetve rád mered.

A Földön körbesettenkedett az éj,
S pirkadat vörösbora felfakad.
Fent, kék vásznon bíborszín felhőkaréj,
Szikrázó csillagok bámuló hada
Kíséri léptedet.

Órarendet üt már felhúzott szíved,
Mától csak egy szó az örökkévaló.
Megafon szavát régóta nem hiszed,
Csendesen gomolygó ködben foszlik szét
Tétova kísérteted.