„Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Várnál ha magadról szép éneket -
dicsérő éneked én nem leszek;
mi más is lehetnék: csak csönd neked.”
(Cseh Tamás-Bereményi Géza)



Sietsz, ugye? Várnak.
Klubtagok a netes fórumon. Kritikák. Nagy morcogások. Nagy röhögések.
A vacsora ráér. Gép bekapcsol.
Ez már netfüggőség? Lehet. Hosszú órák.

Éjszaka. Végre!
MSN. Itt a Kapitány.
Fürgén sorakozó betűk, hangulatjelek.
Arctalan hang: mély, sötét tónusú. Kritikus, kemény. Szelíd, biztató.
Nemesi ősök, nagyban. Zajgó-zajló életút. Művészet: zene, költészet. Tudomány: történelem. Sebek, Vietnámból. Amerikás évek. A Harvard. Üzlet, nagyban. Pénz, sok pénz.
Ő és te: két külön világ. A Van és a Nincs? Talán.
Történetek. Képek.
Régi-új kastély. Családi címer. Fényes lovagi páncél. Lángszín oldsmobil. Sportrepülőgép. Barokk bársonyfotel. Saját könyvtár és saját könyvtáros. Hatalmas gyárterület. Felépítendő házak sora.
Enyhe szívfájdalom. Frusztráció? Talán.
Játék. Illúzió.
Fantomujjak a zongorán.
Tudás. Műveltség. Az érvelés képessége. Megoldások. Mester és tanítvány? Talán.
Gyilkos humor. Cinkos összevihogások. Szellemi pingpong. Versek. Novellák. Barátság? Talán.
Könyörtelenség? Arrogancia? Túlzott magabízás? Talán.
Bölcsesség? Határozottság? Jóakarat? Talán.
Szivárványló nagy tervek. Közösek? Talán.
Hírnév. Munka. Létbiztonság. Talán.

Gyöngyként pattogó, fényes szavak. Őszinték, kemények. Igazak.
Békés hallgatások. Néha békétlenek.
Klaviatúra-kopogás.
Öngyújtó halk kattanása.
Zongorahang. Dal.
Hajnali sápadt derengés. Borzongó háztetők. Fáradt csontok.
Jó reggelt - jó éjszakát! Aludj jól.
See you later. See you tomorrow.


2007. 09. 17.