A felelősség felhigulásáról – Légy szolidáris!

Mi az ami vezérel bennünket?

Egy érdekes jelenség a felelősség felhígulásának a ténye.
Ha a családban történik valami baleset, akkor a fejlemény az, hogy a felelősség felerősödik egy maximális értékre. Egy családi hajtóerő gerjeszti az egyesült felelősség kibontakozását.

A felelősségem felhígulása olyankor történik meg, amikor pl. a városban járva, a város terére érkezem. Megpillantok ott egy embert az aszfalton fekve, talán 50 méterre tőlem. De azt is látom, hogy senki sem törődik vele/nincs ott nála, se útba oda, mert mindenki megy és teszi a dolgát. Azaz ezt én így biztosan nem tudhatom, hogy mi történt ott ezelőtt – mielőtt megpillantottam volna - de feltételezem. Nem is tudom elképzelni hogy a segítség már ne lenne útban. Emellett sietős dolgom is van és ezért gondolom, hogy

1. Itt már valaki biztos intézkedett, tehát mehetek tovább.
2. Vagy pedig, mert látom senki sem mozdul ott a férfi irányába, hogy segítsen - tehát nem tragikus a helyzet. Mert akik közelebb mennek...
3. Az is lehetséges gondolom most, – hogy a fekvő férfit már biztos valaki leellenőrizte, másképpen ez nem lehet – a férfi talán sokat ivott, és hát miért ivott sokat - az ő felelőssége hogy jelenleg fekszik, de majd lábra kel valahogy. Ilyet már láttam én is, méghozzá egy árokban fekvőt.

De még itt sincs vége a felelősség felhígulásának mert ugye:

4. Érzem és tudom, hogy utána kellene járni most a dolognak, és segíteni valahogy mert ezt követeli a társadalmi norma. Ezt ugyanis elvárja tőlem a társadalom amelyben élek, hogy megtegyem. De ennek a követelménynek van egy ezzel ellentében működő versenytársa.
5. Ez ellen lép fel egy másik társadalmi követelmény, vagy inkább személyi olyan – mert ilyet gyakran halottam már -, hogy ne rakjam az orrom a mások dolgába. Mert az is elképzelhető ugye, hogy itt már megpróbáltak segíteni persze, de a fekvő elutasította, hogy segítsenek neki, menjenek a … mondván trágalkodva. És hogyha hívnám pl. a rendőrséget akkor meg onnan nem mehetek tovább, míg megnem érkeznek és meghallgatják az én beszámolómat. Így tehát nem tudom, menny időre nála kell maradnom mert cserbenhagyni azt már akkor lehetetlen. Inkább tovább pucolok, mintha nem is láttam volna.
6. Egy speciális dolog a saját félemem, ami abból ered hogy ezzel a szituációval nem vagyok – hogy így fejezzem ki magam - megszokva. Mit kell itt tenni, és hogyha rosszul teszem akkor, kié lesz a felelősség? És hátha még elájulok a látották után. Ezt felelősséget nem vállalhatom!

Ha nálad nem észleled a felelősség hasonló felhígulását, ilyen esetekben, akkor egy különleges ember vagy, mert sokaknál ez történik És ez történik nagyban a társadalomban is. Ezért követeljük a szolidáris magatartást egymástól, – azaz egy mástól. De erről a felelősség felhígulásáról nem merünk beszélni. Miért? Mert tabu?

netkobzos