Kérlellek téged, könyörögve kérlek, mondd el mi a baj! Több órája térdelek melletted a sötét nyirkos szobában, miközben te hangosan zokogsz. Mi a baj? - Mondd el, mi történt! Kérlek! -Ám felelet nem érkezik. Te csak ülsz, és arcodon csak úgy folynak a könnyek. Nem szólasz meg, bár tudom mi a baj. Sejtem. Megérzem, mióta ismerlek.
A szobában teljes csend honol. Néha-néha felsírsz még, de a lélegzésed lassan helyreáll. Rámézel, én pedig rád. Egy fénysugárban megcsillan a könnyáztatta szemed. Közelebb lépek hozzád és átölelem fáradt testedet. Halkan súgom a füledbe: „Mondd, mi a baj? ”
Tested hirtelen megrándul, és újra sírni kezdesz. Csitítgatlak, mint a kisgyereket, akitől elvették a játékát. Megnyugtatlak, hogy majd visszakapod, ha pedig nem, veszek majd neked másikat. De téged nem nyugtat meg. Neked az a játék kell. Jól tudom. De az a játék már nem lehet a tiéd soha többé, ezt meg kell értened. Nagyot sóhajtasz, mert végre rádöbbensz. Nincs többé. Az a játék másé, más játszik vele. Te már nem kapod vissza bármennyire jót játszottatok együtt. Szorosabban ölellek most, hogy érezd, én melletted állok, bennem mindig bízhatsz, segítek neked. „nyugodj meg, vége van” mondom, de te nem figyelsz rám. Elkalandoztál. „Kapsz másik játékot, ne aggódj! Sokkal szebbet! Újat!”
A könnyeid lassan elapadnak, és enyhe mosoly fut át az arcodon.. „sokkal szebbet”. „Lehetne, hogy az új játékomban megbízhassak? Mondhatok majd neki titkokat?” „Persze,” mondom nevetve „És lehetne, lehetne, hogy színesebb legyen és nagyobb?” „Másra ne is számíts, te csak jót érdemelsz, a legjobbat”. Látom rajtad, lassan megnyugszol és beletörődsz.
Felállsz némán, és csókot lehelsz az arcomra. „Köszönöm” mondod elhaló hangon, és lassan kimész a szobából.
Egyedül maradok bent, egyedül egy sötét szobában. Mégsem félek. Én vagyok az, aki lelket önt az emberekbe. Nekem ez a munkám. Nem engedhetem meg magamnak, hogy féljek. Egy fénysugár jelenik meg az egyik sarokban. „Még ne!” gondolom, de nincs mit tenni. A sugár lassan kiszélesedik, majd egy fényes ajtóvá változik. Az aranysárga ragyogás elárasztja az egész szobát. Hatalmasat sóhajtok és lassan felemelkedek. Fehér ruhám épphogy súrolja a talajt, mikor hatalmas fehér szárnyaimmal előre hajtom magam. Berepülök a fénybe, és visszatérek oda, ahová tartozom.