Belőled indult útnak egy mondat:
Gyászolunk.
Komolyan, halkan súgtad,
De rémület fogott el
S úgy találtam,
Képtelen lennék gyászruhában
Felelni Neked.
Nincs értelme.

Így hát vettem az álarcomat,
Szélesre nyitottam mosolyomat,
S egy poénnal, gondoltam, elkergetem-
Ne szegezz gyászjelentést nekem.
Elég szomorú így is az élet.
Ne vegyük szívre a veszteséget...

Mióta tudlak, látom a fényed,
Először vontad meg mosolyodat.
Elképedtél: "Ne viccelődj!
Én gyászolom a halálunkat!
Te is tudod, mit jelent ez."
S én levetettem az álarcomat.

Felelni most sem tudnék Neked,
Ma van először, hogy sírhatok.
De Barátom! Tudom, hogy mit jelentett...
S én is, én is gyászolok!

2006 Július 21.