Olykor sötét…

Olykor sötét áramlatok, kegyetlen vad színek
Veszik át a vezetést. Félek tőlük. Félek.

Hazug szavak, vádolás, kritizáló hangok,
Indulatos, erőszakos belső parancsok.

Némaságnak kötele és belső rabság súlya
Rámnehezül nyomasztón és maga után vonja

Az elzárkózás falait, hogy senki meg ne lássa,
Milyen sötét, önző lelkem – meztelenül állva,

Ha lekerült a köpönyeg, a mézes-mázos ruha,
S bezárult már előttem az életnek kapuja,

S ha elhagyott az erőm és nem hat meg a feddés,
S nem hiszem, hogy eljön rám az újjáteremtés.

Ha szembesülve magammal a tükör előtt állok,
S velem szemben szörnyeteget, roncsot találok,

Ha kiégtek a világító, éltet adó fények,
S szívesebben nem lennék már része a mindenségnek,

Akkor nesztelenül felém száll
Egy kedves Katicabogár…

2006 Ápr.13.