Lomha pelyhekben esett a hó. A síkon síri csend honolt. Stöwe ott feküdt az út mellett,
egy tetejére fordult géhás kocsi mögött. Látott pár szürke kupacot tovavánszorogni a sötétben, de amíg volt ereje kiabálni sem vette a fáradtságot senki, hogy ráfordítsa a tekintetét. Mostanra teljesen feladta a próbálkozást. Egy kósza hópihe ráhullott
ajkára, nem olvadt el. Élénken fütyörészve lopozótt a pusztára a gyilkos fagy. Gyámoltalanul lehunyta szemét, többé kinyitni már nem lesz ereje.
A bevonulás előtt Berlin külvárosában élt feleségével. Nem voltak tizennégy évesek, amikor összeházasodtak. Már ha a koldussereg lüktető, vacogó gyűrűje helyettesíthette a papot. Lotte volt a világ legszebb nője a szemében. Amikor még járt a postaszolgálat, naponta két-három levelet kapott tőle, amiket még mindig a belső zsebében őrzött. Ha mardosta az éhség, ha a menet közben összecsuklott Ő adott neki erőt. Ő volt a fény az éjszakában, a kétszersült illata, a pattógó tűz, ha beállt a fagy.
Utolsó levelében megírta Stöwének, lányuk született. Szenvedett. A háború nem csak körülötte fojt, vadul tombolt szívében is. Odadobott mindent a Führerért. Még ma is a 6. gyalogezredben szolgált. A kezdetek kezdetén négyszázezren vágtak neki a Szovjetúniónak. Sztálingrádot kellett bevenniük, de mire a város alá értek, alig maradtak ezren. A Führer nem ismerte az orosz telet, a vászonkabát csak tovább kísértette remegő álmuk. Pont egy hete, hogy elvágták az ezredet az élelmiszer utánpótlástól. Egymás után vágták le a lovakat. A húsúk rágós volt és büdös, desszertként maga után hozta a vérhasat. Majd beleőrültek az éhségbe. Tegnap este még Pityomnik alatt feküdt egy hóbavájt odúban negyedmagával. A férfiak nevét nem tudta, ez már rég nem számított.
Összebújva aludtak egy mocskos sátorlap alatt, amit nappal hullahordásra használtak. A mögötte fekvő férfi nyöszörögve hánykolódott, nem sokra rá keserveset sóhajtva elcsendesedett. Rögtön terjengeni kezdett a bűz. A férfi szégyenkezve felzokogott, maga mögött hagyva a kínokat, szájába vette fegyverét, meghúzta a ravaszt. Forró agyvelő vágódott Stöwe arcába. Társai azonnal félretaszították, penge csillant a felbukó Hold fényében. Egymás arcába csaptak, csakhogy nekik jusson a legjobb falat. Már egy hete nem kaptak enni, az összes lovat levágták, nem volt más választásuk. A seregben pusztított
a kannibalizmus és a vérhas, ez a pár szedte áldozatait a seregben. Ő inkább éhezett, mintsem gőzölgő húscafatokat tömjön magába. Még ember maradt az embertelenségben.
Még nem pirkadt, mikor felpattant a szeme, tankok dübörgése hallatszott a távolból. A tábor egy emberként ugrott talpra, s mindent maga után hagyva rohant a vak sötétben. Amelyik teherautóban még volt üzemanyag vadul felhörgő motorral gördültek tova. Az emberek egymást félretaszítva kapaszkodtak fel a kocsikra, sokukat agyontapostak, vagy a mázsás autók hajtottak keresztül rajtuk. Az alkalmi sofőrök vadul hajtva próbáltak az élre hágni. Több autó felborult a harcban Stöwe rohant, ahogy a lába bírta, amikor elsodorta egy felboruló teherautó. Az összetorlódott hullák egy testté fagytak össze.
Lassan egy teljes napja feküdt a kocsi mögött. Csendben tűrte a fagyot, már csak a szíve lángolt. Az úton egy sötét alak közelgett felé. A tábori lelkész. Belemarkolt a levelekbe, megpróbálta Lotte arcát felidézni, amikor mellé ért a pap. A feszület tompákat koppanva sújtott le fejére újra és újra.