Killer Intelligente Quotient

Nem volt ő rossz ember, imádta a hivatását és odaadó családapaként élte mindennapjait egy amerikai kisvárosban. Tíz kilométerrel arrébb, egy katonai támaszponton dolgozott harmincöt méterrel a föld alatt. Biológiai fegyverekkel kísérletezett, mert ezt fizették jól. Márpedig „ a pénz, boldogít!”
A monitor hosszú vékony, színes oszlopokat ábrázolt, a hozzájuk tartozó szöveggel. DNS térképek és jellemzők sokasága. Az éppen aktuális ábráknak is csupán hányada fért egyszerre a képernyőre. Tizenhét éve dolgozott ezen az egy témán és most közeledett az áttörés pillanata. Izgatottan kergette a számítógépes egeret a padon. A kurzor az egyik ablakból a másikba rohant, mígnem célba ért.
-Itt van! Meg van!- motyogta idegesen. Behelyezett egy apró CD-t és kimásolta az anyagot.
Két év múlva életre kelt az alkotás. Fecskendőbe szívta az anyagot és az alvó páciens bőre alá juttatta. A nőt, néhány perc múlva a közös kórterembe tolták. Egy óra múlva felébredt, a poharához nyúlt, ivott néhány kortyot, majd szundított tovább.
E-közben Clement professzor a komputer melletti készüléken figyelte a kórtermet, amelyben „nem létező” emberek élték „nem létező” mindennapjaikat. Valaha dolgos, vagy lusta, vidám, vagy letargikus, gazdag, vagy szegény polgárai voltak egy szabad államnak, de mert szükség volt a passzív segítségükre és senkinek sem hiányoztak odafenn- kísérleti patkányokat csináltak belőlük. A komputer összeköttetésben állt a vezérlővel és több kisebb műszaki egységgel. Megkezdődött az első éles bevetés.
Kent belépett a vezérlőprogramba. ARMAGEDDON. Jelent meg a vörös felirat. Noé bárkája. Ütötte be a biztonsági kódot a professzor. Megnyitotta a kommunikációs ablakot és komótosan pötyögni kezdte az utasításokat.
Hat nap múlva a kórterem lakóinak egy adott része meghalt.

A vetítőteremben hárman ültek. Dr. Kent Clement. Hans Dock különleges megbízott a kormány részéről és David Merlot ezredes, a telep vezetője. A kivetítőn, a projekt során készült fotók váltották egymást. Kent kezében a távirányítóval magyarázta az eredményeket.
- A legkomolyabb nehézséget a kommunikáció jelentette. Ezek a makrobaktériumok ugyanis kommunikálnak, mégpedig mágneses rezonancia segítségével. A rezonancia erejétől függően, akár két, háromszáz méterre is képesek vagyunk eljuttatni a parancsainkat célzottan, a gazdatest felé. Az esetleges zavaró jeleket természetesen fel kell deríteni és ki kell szűrni. A kommunikációs jelrendszer, tehát a „rezonáns nyelv” genetikai úton terjed. Öröklődik. Inkább a feltétlen reflexhez tudnám hasonlítani, mint a genetikai emlékezőképességhez. A lényeg, hogy a parancsokat mindegyik Baktérium érti. Viszonylag tág kereteken belül választhatjuk ki a célszemélyeket, mivel a baktériumok felismerik a színeket, a sérüléseket, betegséget, kort, nemet, de még a haj hosszát is. Ezek a lények, majdhogy nem intelligensek.
Kizárólag egy fajta sejtnedvvel táplálkoznak, mégpedig olyannal, mely csak az emberi neuronban van jelen. Több mint száz más fajta „eledelt" kínáltunk nekik, de mindegyikbe belepusztultak, mert a DNS összeférhetetlenség azonnal kivégezte őket. Képesek hat-hét napon át koplalni és vegetálnak az édesvízben is egy ideig. Kiválóan közlekednek száraz élelmiszer közegben, de a tüsszentéssel a levegőben is. Azonnali ellenszerük egyetlen egy genetikai kód. Vagyis, minden olyan anyag, melyben ez megtalálható, azonban ez az anyag a természetben nem létezik. Az utóbbi két évem azzal telt el, hogy ezt az emberre nem ártalmas génvariációt megalkossam, de sikerült.
-Mennyi időn belül gyilkol? – szólalt meg most először a fekete öltönyös Dock.
-Tőlünk függ.- válaszolta a doktor- ugyanis baktérium módjára osztódik, de csak a parancsunkra. Egyetlen baktérium két- három napig él, és észrevehetetlen kárt okoz a falatozásával, de parancsszóra néhány óra alatt ellepik a testet és elevenen felzabálják a személy minden idegsejtjét. Az agyát, gerincvelejét és mindent, ami az élethez kéne.
-Helyes!- mondta hidegen Dock.- mi a neve?
-Kent...
-Nem a magáé, hanem ezé!- mutatott a kivetítőre ingerülten.
-Bocsánat, félreértettem. Nem adtam neki nevet.
-Akkor adjon!
-Rendben! Legyen a neve KIQ intelligens gyilkos.
-Ez jó!- mosolygott az ügynök.- Összekészítették az adatokat, az ellenszert és a baktériummintát?
-Igen, viheti- Válaszolt basszusán Merlot.
A liftben, mintha oldódott volna Dock hangulata. Tán a frappáns, embertelenül reális névtől, bár akkor ők ott, még nem tudhatták, hogy a meghatározás „intelligens gyilkos” nem fejezi ki teljes egészében a valóságot. „Intelligens Tömeggyilkos”. Így lenne helyes a meghatározás.
-Mégis, hogyan jutott eddig az eredményig? –kérdezte közvetlen hangsúllyal Dock.- persze, ha nem titok.
-Maguk előtt úgysincs értelme a titok szónak.- válaszolt fanyarul a professzor.- Az alapot a Rák betegség adta. Ott olyan sejtburjánzás jön létre, ahol a gazdatest szervezete nem ismeri fel a hibás sejteket, ezért nem védekezik ellenük. A veszettség, az ebola és még néhány kellemetlen kórokozó génjeit ellopva és összeturmixolva megkaptam KIQ alakját. Őt folyamatosan, változó tulajdonságú elektron mágneses mezőbe zártam és figyeltem....
-Onnan már ment mint az ágybavizelés, mi?!- vigyorgott az öltönyös.

Dock átnézte a biztonsági táska tartalmát, majd kurta köszönéssel távozott. Beült a fekete mikrobuszba és telefonált.
-Igen uram, úton vagyok már Mintegy fél óra múlva a repülőtéren leszünk- a telefont letéve magának folytatta- de előbb bebiztosítom a jövőmet, mert lehet, hogy a pénz nem boldogít.... Másokat- kuncogott magában.
Kinyitotta a táskát, elővette belőle a két fiolát, majd mindkettőből kivett néhány milligrammnyit. Visszazárta őket és a sajátját, majd a zsebében lévő műanyag tokba tette, amit egy köpetnyi szájnedvvel egyszerűen lenyelt. Tudta, hogy nincs más mód, mert a cégnél alulról, felülről, oldalról, hátulról átvilágítják. A műanyagot azonban a röntgensugár nem észleli. A vékony tűt, mellyel a lopást elkövette, öngyújtójával felforrósította, majd kidobta az ablakon. Semmi nyomot nem hagyhatott.

- Tűz- Halál- Menekül- Azonnal- Fém- Csúszik- Bőr- Ember- Rejtőzik-!
A röntgensugarak átvilágították Dock testét, így megmutatva belső részét. Arról azonban még ő sem tudott, hogy ultrahangos készülékkel is átvizsgálják. Arra pedig végképp nem számított senki, hogy ez a kettős sugárhatás gyors és váratlan módon befolyásolja néhány menekült életét.
-Üdvözöllek!- nyújtotta a kezét a „főnők”.- foglalj helyet!
-Kéz- Másik ember- Menni- Terjedni- AKAROK!
-Köszönöm!
-Rendben ment minden?
-Persze.
-Olyan fura a színed!-
-Semmi bajom
-Azt hittem elkaptál valami rossz nyavaját, vagy a gyógyszered ártott meg- humorizált a magas vékony ember.
-Sosem szedtem gyógyszert.
-Fura! Esküdni mertem volna, hogy a gyomrodban kapszulát látok!- Dock kiválóan képzett CIA ügynök ellenére egy negyed pillanatnyi időre megijedt. Marshall kapitánynak ez éppen elég volt.
-Én is- Mi is- Nem értem- Új! Mondom!...-Értelek, nekem is új!...-nekem is, értem, én is!
-Ki lett volna a vevő?
-Nincs még vevő.
-Ennyire előrelátó vagy?... na szólj valamit az istenedet!- Két hatalmas ember nyitott a szobába.- Vigyétek! A mínusz kettes legvégébe.– adta meg az utasítást Marshall. Dock tudta, hogy egyszerűen lelövik és elégetik. Csakhogy már későn.
Marshall hat órakor távozott a hivatalból. Fájt a feje és émelygett, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak. Otthon megcsókolta feleségét és két gyermekét.
-Ne szaporodj még! Később! Most Menj! (az információk Marshhall testnedveiben gyorsan és hiba nélkül terjedtek. Akik értették, egyetértettek vele, mert köztük tökéletes demokrácia működött. Ők tudták, mit akarnak, tudták, hogy mi a jó.) – Ha fáradsz, akkor! Akkor szaporodj kicsit! És ha nagyon fáradt vagy akkor nagyon! Akkor mindenki ! Most még ne!- (ezzel KIQ valóban megszerezte, megkapta az intelligenciát... „A halálos fegyvert”
Másnap, Kelly és Daniell iskolába mentek. Anyjuk a supermarketbe, Harry Marshall pedig a céghez. Összesen 22 embert érintettek meg és 455 tárggyal érintkeztek. A 22 ember összesen 405 emberrel érintkezett, a 455 tárgyból 352 darabot mások is megfogdostak és ők is megfogtak más tárgyakat és ......

Öt nap múlva Harry meghalt. Csupán negyven órán át szenvedett, de az a negyven óra egy világháború összes fájdalmát magába sűrítette. Mire a járvány kitörésének híre elérte Dockot, már tizenkét millió ember hordozta az intelligens tömeggyilkost. A baktérium áttelepült Európába és Afrikába. Grönland teljes légi és hajózárlatot rendelt el. Az eszkimók karanténba helyezték magukat, mintegy emléket állítva az egykor civilizált embernek. Afrika északi részén szintén jelen volt a vírus, de egyenlőre még titokban. Terjedt és nem gyilkolt, mert kellett még két nap. Az a néhány lakott Csendes óceáni sziget, ahova KIQ nem jutott el, szintén bezárkózott. Persze azok a szigetlakók is ezt tették, akik hitték, hogy tán még ők sem… De nagyon hamar és nagyon nagyot csalódtak. Az utolsót!
-Azt mondtad, csak parancsra szaporodnak!- üvöltötte az ezredes.
-Így is volt. Ezek egyszerűen nem képesek egymás közt kommunikálni és nem is értik egymást, mivel kommunikációs jelet adni nem, csak venni képesek!
-Akkor ez már másképpen van!
-Nem tudom hogyan? Nem tudom miért…
-Csinálj valamit a franc egyen meg, mert a végén mi leszünk az utolsó élők ezen az elátkozott planétán!
-Nem tudok! Ekkora mennyiségű ellenszert több hónap lenne előállítani, de pillanatnyilag csak a minta van meg, ami talán, ha ötven embernek elég.
-Milyen gyorsan tudod megduplázni a mennyiséget?
-Nem vagyok rá felkészülve. Csak ilyen kis mennyiség legyártására vagyunk berendezkedve, így ekkora adagot néhány nap alatt elő tudok állítani. Senki sem mondta, hogy már be akarják vetni.
-Lehet, hogy baleset.
-Törhetetlen dobozban volt. Nem tudom mi történhetett- könnyezett Clement
-Engem meg nem is érdekel! Csinálj valamit! Tök mindegy mit, de gyorsan.- csapta be maga mögött az ajtót a mindig nyugodt katona.

Clement az asztalára borult és zokogott. Tudta, hogy vége. Egyszerűen nincs kiút. Tudta, hogy ez a valódi ARMAGEDDON. Ha elfogytak az elérhető élő emberi idegek, talán néhány millióan, vagy még kevesebben túlélhetik. De ő nem lesz köztük. Be kéne adnia magának is a „Gyilkosokat”, mint ahogy azokkal a szerencsétlenekkel tette, de nem merte. A családja járt az eszében. A felesége, a gyermeke, ahogy beugrik a tóba, a csokoládéfagyi, az összegyűrt lepedő- pergett az életfilm. Ereiből szivárgott a vér.- Édes anyja ahogy mesél, karácsonyfa, csók...és...a pénz mégsem boldogít .