Deresednek a fák,
Hideg fény csillan.
Félek.
Holnap, vége az enyhülésnek.
A lágy fuvallat,
Adja helyét ismét a télnek.
Fagyos már a táj,
Jégcsókot lehel a sugár.
Arcodra pírt fest a hideg,
Minden oly szürke és rideg.
Nyargal a tél, száll hátán sebesen,
Szökve bújik szűk, kéményeken.
Fellobbantva a kályha parazsát,
Duruzsolva szikkrázó láng szavát.
Csípősen cibál, kerget haza,
Lenge öltözéked, durva ostora.
Harap a levegő, mint kutya, ha mar,
Hideg vicsorgással,lehűt hamar.
Csillanó havas táj, gyémánttakaró!
Munkára indul újra, a hókotró.
Szánkó és sítalpak, padláson álmodnak.
Sípályán, buckákon, mindig csak huppannak.
Míg tart az éjszaka harapós, friss foga,
Észrevétlenül,csendesen:
Csillogó hó csücsül reggelre, mindenen!