Ébred a város, a nap még nem kelt fel,
Kérdések cikáznak, de senki nem felel.
Napról napra ugyanaz a tett, és gondolat,
Emberből gép, a jó és a szép örökre elszaladt.
A hajnal vöröse mindennap újat hozott.
Ma vöröset sem látok, s nincs újabb állapot.
Elvem memaradt, még mindig szabad vagyok,
Én is a semmiből indultam, de oda nem tarthatok.
Hiába vár újra, ki újat adni sosem tudott,
Én új vagyok e világon, s naponta újat hozok.
Nem tartanak semmibe, sosem vártam el,
De azért fura picit, hogy én állok, és mindenki már térdel.
Szürke, átlagemberek, szellemileg rég nem épek,
Az újjal, a jóval ők össze nem férnek.
Azt hiszik tudják, mit más nem,
Pedig az igazság könyörtelen.
Szabad szellem, szabad szavak, szabad gondolat,
Búcsúzik tőle mindenki, inkább szánalmas robot marad.
Talán lesz még változást hozó pirkadat,
Remélem visszahozzák mindezt ezek az őszinte szavak.
Várom, mikor végre a vörösen izzó hajnal alatt
Nézhetem a várost, és mondhatom: Ismét szabad!