Nem írok,

Gúzsba kötnek a szavak
Nem engedik, hogy megtarthassalak.
Kúszik torkomon a hang
Olyan, mint néma harang.
Kongat az idő, emlékeztet:
Nincs már megbánt tett,
Elvégeztetett.
Ne hagyd színeid szürkévé fakulni,
Lánglelked mostantól, végleg elcsitulni.
Mint madár, ki szárnytollaival jár
Ég és föld között, rikoltva bár:
Lelkedbe költözött.
Repülj te is, könnyű lesz!
Visz a gondolatvonat,
Beiktathatsz, képzelt állomásokat..
Bárhol a megálló, nézz körül bátran
Csak átutazó vagy úgyis e világban

Ha utad során társad a magány
Szeresd meg őt, akkor elhagy talán.
Suhanó fák, rohanó vonat
Ne feledd, én mindig vártalak.