Az élet alkalmas, hogy éljed,
adott, hogy élvezd,
elérhető, hogy elérd.
de nem alkalmas, arra amiben reménykedsz.
talán ünneprontó, de a halál hívatott arra,
hogy befejezze azt, amit te elkezdtél.

(Nem mindegy hová születsz, ott maradsz, vagy más helyre, mert ezek sokban közrejátszanak majd az életedben. Egy kisvárosban is lehetnek álmaid és vágyaid, és egy nagyvárosban is.
Ezek a jövődre ható képzelgések és elképzelések létezhetnek Párizsban is és létezhetnek Bangkokban, vagy New Yorkban, Chilében vagy Budapesten, de egy kisvárosban kevesebb a lehetőség, a szociális fejlődés nem ad olyan szabadságot, válogatni válogathatsz, csak nem mindegy miből. De nem feladatom blamálni a kisvárosokat és a kisebb településeket, csak egy nagyvárosban több a lehetőség, több a szórakozásra, álmokra).
Álmok olyan dolgok, melyeket el szeretnél érni, de örökre talán csak álmok maradnak, hiszen elérhetetlenek, vagy megvalósíthatatlanok. A vágyak, pedig olyan kitűzések, melyeket van lehetőséged elérni, s itt van az, amit előbb írtam. A hely meghatározza igényedet, az életedre, és ezzel együtt a vágyaidat és álmaidat is.
Az ember érdekes természetű lény, egész életünket e két szó határozza meg elméletben: álmok és vágyak, a gyakorlatban meg az adottságaink és a környezet adottsága. S hogy miért érdekes? Azért mert az ember egy előre törő típusú lény, állandóan kell, hogy legyenek előtte célok, amúgy nem találja helyét a világban. Az élet nem más, mint egy gátugró verseny, rajtvonal a születés, és a halál nem cél, csak a verseny közben bekövetkező esemény.
A gátakat az élet gördíti elénk, de rengeteg gátat mi magunk, magunknak, ezek az akadályok az álmaink és vágyaink. Olyanok akár a sztárok elé fektetett szőnyeg, piros, kiemelkedő, magasztos, s ezt minden ember rugdalja, görgeti maga előtt. Csak a sztároknál látszik, a kisembernél ezek csak gondolatok.
Gyakran pont sikeres, túl sikeres sztárok lesznek öngyilkosok. S azt kérdezzük: miért? Pedig mindene megvolt!
Hát igen, pont ez a baj, hogy már minden álma és vágya beteljesült, már nem volt mit elérnie, ameddig élt, teljes életet élt, de utána már csak vegetáció lenne. Rossz dolog az értelmetlen élet, főleg olyan embereknek, akik már megtapasztalták, milyen is lehet az élet, ha azt ő úgy éli. Ezért nehéz a narkómánkkal is pl., a realitás soha nem adja meg azokat, amiket szerek alatt élnek át, ehhez képest ez a világ üres, szürke.
A másik mikor valaki mindent elvesztett, s olyannyira maga alá kerül, hogy már nincsenek álmai és vágyai, elérhető célok, nincs önbizonyítás, sem másoknak vagy másokkal való vetélkedés, ilyenkor megintcsak az öngyilkosság jelenthet megoldást, hiszen ő megintcsak megtapasztalta az életet, a környezeti adottságai alapján, s el is veszítette.
Álmainkat nem szabad összekeverni azokkal, amiket alvás közben élünk át, bár azok között is akadnak teljesítésre vágyó célok, ám a mai rohanó világban a legtöbb ember álmai értelmetlenek, vagy éppenséggel lázálmok. Különbséget kell tenni a realitás világ álmai és az álomvilág álmai között. Én azokról az álmokról beszélek, amikre azt mondjuk: jó lenne, jó lehetne. S azokról a vágyakról, amikre azt mondjuk: jó lesz.
Emberi önértékelés szempontjából legyenek nagy álmaid, de soha ne kergess teljesítetlen vágyakat, mert akkor sikertelennek fog tűnni az, amiben vagy ahogy élsz, s ekkor teszed fel magadban a kérdést: miért élek, mi értelme, ha egyszer semmi se sikerül, amit szeretnék.
Próbálj a megvalósíthatás határán maradni, s legyenek olyan álmaid, melyeket soha sem tudsz beteljesíteni, de a lelkedben, mint masszív mozgató rúgó zakatol!