A foszló ködből, zöld gomoly hajnal,
Ébred a város, lassan kilélegez.
Csilingelve s morgó motorzajjal,
Szorgos tömeg dolgára kerekez.
Ópiát bárban, mosolygó álom,
Tarka párnákon a pipát szíva.
Heverek és várom, hogy a mámor,
Ellepjen végre, képekre bízva.

Hengermalmok közé zuhantam,
Édesszőrű fényarany nyulakkal
Együtt, ezüst Holdra ugattam.
Keveredve frissen őrölt zabbal,
Partra mosott tajtékos patak.
Mert sajkámban fekvő kisded voltam,
Cukros nád között talált a pirkadat,
Kergetődző démonok, téglaszín porban.

Tintakék tomboló vad vihar,
Röpített el a kikötő felé.
Pengő dübörgés hangjára kihalt,
Zegzugos sikátor nyirkos kövén
Milliárd vízcseppre szakadok szét.
Ozirisz, nevetve emlékezz rám!
Vakon keresem Hórusz szemét,
Nedves falakhoz tapasztom szám.

Kijev felett folyékony jég az ég,
Hernyótalpakon csillogó acél.
Én vagyok a kínzó, csikorgó tél,
Előlem zugot nem lel ki él.
Katonák levele is én vagyok,
Utolsó hazatérő üzenet.
Megtört szemekbe könnyet csalok,
A reménybe fájdalmat keverek.

Bordó és színezüst virágokra,
Hűvös alkonyat mézet permetez.
Mint felvágott erek lila csokra,
Alkot a láz mérgezett kerteket.
Halott huszár mentéjén a sujtás,
Penésszé oszlik jeltelen sírban.
Méhek serege, morajló zúgás,
Életet poroznak, szorgosan, vígan.

Egy patkánnyal alkuszom hevesen,
Izzadt markomban bankjegyek ezrei.
Mindenem felteszem a versenyen,
Ki nem vigyáz, lelkét vesztheti.
Fekete bivalyok lanka réten,
Részeges szemükben harsány közöny.
Hátukon utazom messzi vidékre,
Úgy éljek, örökre elköltözöm.

A Hatalom, mely az útra lökött,
Gyémántnyelű késsé átváltozott.
Világom pitypanggá töpörödött,
Így a kegyes végre várakozom.
Sárga légben gályák úsznak tova,
Csavart kristálykockák, opálosak.
Savanyú borral oltom szomjam,
Porban, csonttá szikkadt nagyvárosok.

Leszállt az est a gőzváros felett,
Melyet tengernyi nép belélegez.
Egyedül járkálok mind között,
Mert lelkem újra testbeköltözött.
Ünnepel az anyag, a hús az úr,
Erőszakos gázfejű hatalom.
Helyeslő harangok kórusa zúg,
Elfoglalom helyem a vérpadon.