Karakterek itt is ott is.
Hol egy betű, hol egy ember.
Néha csak egy fotó egy álomból.

Rekketes hangú jazz, a téma meg a szerelem.
Egy wisky egy joint, fejemben az életem.
Afrozodiákumok melyek a magányt üldözik.
De sajnos ez a recept sem működik.

(Magány marad)

Mikor megtagadtam önmagam meghaltam.
De 5 évesen még ezt nem tudhattam.
A 20 már elmúlt a 30 még odébb van még.
Idejekorán lettem életunt agglegény.

Ötletem sincs merre van a kiút. A hibát látom.
De a rohadt tükörben csak a nagy kérdést találom.
Már rég nem tudom ki vagyok merre tartok hová megyek.
Pedig „keresem az utat” hogy boldog ember legyek.

(De szar egy dal)

Életunt érdektelen biológia hulladék lettem.
Pedig egész életembe a szerelmet kerestem.
Bár a hogyan vicces sztori.
Most tessék nagyokat mulatni:

Az első lány, az a csoda, mely egy pillanatra enyém volt.
Nemet mondott, és én azt hittem végleg elhagyott.
Testemre új nyílásokat faragtam, mekkora barom voltam.
Még csak nem is ő vágott át, csak én adtam fel túl hamar.

( 4 év )

Aztán jött egy másik, szinte égtem a lány okozta vágytól.
Majdnem megkértem a kezét, én a nagy magánzó.
De még mindig tanulatlan voltam, persze volt oka is annak.
Így aztán megint csak magamra maradtam.

(Több)

Feslettek rondák szépek, megszámlalhatatlan pillanat.
De bizony rohadt unalmas már az egyéjszakás kaland.
Manapság már nem is járok szórakozni sehova.
Csak ülök szívok…………. aztán alkonyat.

Lehajtót keresek, de talán már nincs több csak az út vége.
A kék fickó a kamerával, a jogsim már rég elvitte.
Várom is a végét már, meg nem is. Kicsit talán félek.
Tragédia vagy happy end lesz. Tippeket kérek!