A sorsod a végzeted
És a végzet a sorsod.
Különös... amit elérsz már egyre közelebb van,
Mert minden, mit elérni akartál egyre távolodik.
Valaki néz rád vissza a tükörből, de tudod ez már nem te vagy,
Idegen lettél saját magadnak, s másoknak is csak valaki vagy.
Lehetsz e még újra a régi, vagy önmagad testébe zárt idegen leszel,
Érdekelhet e még bárkit is, mit érzel, mondasz vagy teszel.
A szeretteid hallják e még a hangod mikor hozzájuk beszélsz,
S rajtuk kívül kit érdekel még, hogy halsz e vagy éppen élsz?
Furcsa szögből látod a világot s kedved is bús, szomorú.
Vajon visszafordul minden s búcsút mond neked a ború?
Átéled a ma szenvedéseit, hogy a holnapi nyújthassa kezét.
S te elfogadod, mi mást tehetnél, senki sem irigyel ezért.
Legyűröd ezt is, de nincs megkönnyebbülés már.
Lassan minden mozdulat, minden lélegzet fáj.
Eljön a perc, mikor nem lesz többé erőd kiirtani e gyomot.
S ha mégis volna talán, nem hagy e örökre nyomot?
Halként vergődsz egy kiszáradt tóban várva az éltető esőt,
Egyedül a szerelmed az, mi ad ekkor a túléléshez erőt.
Várod a holnapot, s azért veszíted el időnként a reményt,
Hogy holnap is adhass a holnapnak egy újabb fájó esélyt.