az összes fény
velem zokogja el
az utolsó kenetet
mielőtt felölthetném
a fátyolt
mielőtt utoljára
vájnám körmömet
a felbecsülhetetlen
porhüvelybe
semmirekellő
ököllel ütnék
a közeledő
koporsóra
mielőtt
az utolsóelőttit
kiüti az óra
mielőtt
kiteríteném
lelkemet
a tóra
addig sírnak
a fények
keseregnek
az ajtók
és sóhajtanak
az ujjlenyomatok
isten házában
nem törlik meg
a lábukat
a felkoncolt rabok
utoljára üvöltenek
a nincstelen
szegények
aztán
egyetlen síkba
szétterítem
az összes kincsem
szívem lelkem
a legvégső
rongyaim
a szétcincált
emlékeket
és elmerülök
a vízütkörben
amíg lehet
amíg átkok nélkül
hajthatom le
melléd
haldokló
fejemet

s eltemet
a szeretet.