Fiatal lányként Bácsbokodon éltem,
Itt láttam meg s szerettem belé, ki most a férjem.
Szelíd motorosként száguldozott bátran,
Bukósisakja alól csak szép szemeit láttam.
Szívem kalapált, mintha ki akarna ugorni,
Nem is tudtam ilyenkor megnyugodni.

Fejével bólintott, ez volt a köszönés,
De benne volt ebben mindenféle jelzés.
Talán, hogy tetszem neki, vagy tudta, tetszik Nekem,
Nem tehettem róla, észrevette érzésem.

Így teltek a hetek s hónapok,
Látszani véltem, ettől többet nem kapok.
Élvezte e kis kacér játékát, mit velem űzött,
Én pedig éreztem, több reményt nem fűzök.

De egy este megtört a jég!
Pedig eddigre feladtam rég.
Randevúra hívott akkor estére,
Közelebbről látni és ismerni szeretne.

No ekkor már nem jártam, szálltam!
Magától vitt haza a lábam.
Olyan izgatottan vártam rá,
Szerelmes érzéseim lettek rajtam urrá!

Ki is csinosítottam estére magamat,
Próbáltam összeszedni gondolataimat.
De mikor végre eljött a pillanat,
Minden szó a torkomon akadt.

Szerelmes szívem hangosan dobogott,
Lábam reszketett, majd összerogyott.
Így ültünk még szótlanul, néhány percet,
S szinte egyszerre törtük meg a csendet!

Majd, mint mikor felolvad a jég, könnyebb lett,
Ömlöttek szavaink, mint régi ismerősöknek.
Tudtuk és éreztük, ezek most komoly érzések,
A Jó Isten is bennünket egymásnak teremtett.

Ez történt immár 25 éve,
Együtt készülünk újra "esküvőre".
Ezüst lakodalmunk lesz márciusban,
Együtt vagyunk, Jóban s Rosszban!

Szerelmünk tüze soha ki nem aludjon,
Legyünk együtt holtomig-holtodiglan.
Gyermekeinknek is azt kívánjuk,
Találják meg ők is élete párjuk!