hogy elmorzsoltam az utolsót,
ne hidd,
hogy elfelejtettem volna
az elmúlt idők legszebb és
legtisztább vágyait,
ne hidd!
de tudd,
hogy már nincs nálam
az a sok gyönyörű mosoly,
és elhagytam az egyetlen
boldogságot,
az egyetlen utolsó szép
álmot,
amire a megviselt gerincem
és cserepes szám annyira
vágyott,
és újra lila foltok nyomják
a lelkem összes fájó pontját,
és nem tudok aludni, nem tudok
elszenderülni, nyugalom nem jutott,

csak a sok felhő és fodor.
megszaggatták őket, s végleg
eltaposta őket, elásta nyirkos
földbe az arcátlan nyomor,

hát itt tartunk. elég lett.

de tudd,
hogy levegőt markol a szívem,
hogy száraz űrt harapok,
és mégiscsak ilyen az élet,

mert ha engednéd,
még szerethetnélek.