Kínos! - Harapós helyzet

Válaszd a nézô szerepét!

Az orvosságnak is vannak mellékhatásai. Ugyanúgy a közelségnek is. A közelség egy privilégium és a melléhatása - amivel számolni kell - hogy kritika is érhet. Maga a kritika közelség jele és nem a hiánya. Aki kritizál néha téged annak örülni is lehet mert közelebb érzi magát hozzád és megmeri tenni azt. Ha nagyon érzékeny vagy akkor persze hogy nem esik jól; és én azt hiszem hogy mindannyian nagyon érzékenyek vagyunk ha kritizálnak. Ezt már a kiskorunkban szereztük meg.

Ha sért a kritika - persze hogy sért - akkor célszerû csak olyan mértékben védekezni amennyi fájdalmat okozott. De ha már egy védekezô helyzetbe kerülve - védve a magad igazát - lövöldözöl a kritika ellen - bizonyítani akarod hogy nem igaz - akkor az már túlzás.

Amikor valaki megdob minket a labdával akkor reflexszerûen elfogadjuk. De ha a kritikával támadnak akkor legjobb engedni a labdát hogy lepattanjon rólunk. Mert ha védekezni próbálunk akkor az egy kívhivást is jelent és egy párbajt eredményezhet. A kritkust is megsértheti a visszavágás és megindul a kardvágás minden oldalról. A feszütség helyére ellenségeskedés kerül. Pedig ez a legtöbb esetben elkerülhetô.

De ha azt mondod viszonzásul, egy aktuális esetben a párodnak hogy: "Nagyon sajnálom hogy ezt sose csinálom eléggé jól. Már már úgy érzem magam mint egy vándorló hiba. - Mit gondolsz ez mit fog eredményezni?"

Talán így: " Bocsáss meg mert nem akartalak megsérteni ezzel!" jobban hangzik úgye és elcsitul a kritika is. S ha nem is egészen így fejlôdik ki a dolog akkor is nem fogja növelni válaszod a feszültséget. Nem dühíted fel magadat és társadat sem. - Hiszen nem vagy bolond!

Mindenek elött fontos itt megjegyezni azt, hogy az akit kritika érint ne reagáljon túlzottan. Különösen ha a párod/barátod/fônököd kritizál (neki is lehet egy rossz napja). Mert arra is kell itt gondolni hogy a kritikának is van néha elkerülhetetlen helye, azaz engedni kell - nem kell védekezni ellene - hogy meg lehessen beszélni a dolgot. Itt a félelem szokott közbenjárni, mert az is megtörténhet hogy félünk kritizálni - még akkor is amikor kellene -, tehát felvesszük helyette a szájkosarat és ekkor gyûlik bennünk a düh ami végül kiszabadulva nagy károkat is okozhat. Különösen rossz helyzetben vagyunk ha tudjuk hogy fônök ellenzi a mindenfajta kritikát tehát a dolgozóira teszi a szájkosarat. Ennek elôbb utóbb nem lesz jó vége.

Az alaptalan kritika, bizonyos esetben, különösen feltud dühíteni valakit. De miért lennél dühös? Csak magadat szorongatod és kínzod - ez nagyon kínos a számodra. Elöfordulthat pl hogy közeli valaki nem szól egy szót sem de tudtul adja neked azzal hogy elötted demonstrálva megcsinálja a dolgot mutatva hogy azt hogyan kell. Az ilyesmi nagyon dühítô. De ne légy buta hogy beleessél ebbe a csapdába.

Vedd fel ilyenkor a nézô szerepét. "Na, már megint ezt csinálja" mondod el magadban és engeded játszani a játszmáját. Te csak egy nézôje vagy a demonstrálásnak és persze - ha csak a nézôje voltál - nemfog feldühíteni. A színházban sem szoktál mint nézô feldühödni! S ha így lesz akkor jól csinálod!